Az elmúlt évben sok történetet hallottam (pár)kapcsolati krízisekről, megcsalatásról, hazugságról. Arról, hogy mennyire fáj, hogy a másik olyan sokáig, olyan érdemtelennel, olyan szégyenteljesen… hogy hazudott, képmutatott, semmibe vett… hülyének nézett, megalázott, elárult…
Hogy megszűnt a kapcsolat alapja, a bizalom, hiszen hogyan lehetne bízni a másikban azok után, hogy…
Hiteltelenné vált a múlt; a közös célok – ha voltak – jelentéktelenné halványultak, a lánggal égő szenvedélyből csak két idegen maradt, küszködve az otthoni jégveremmel, egymást vádolva kisiklott életekért, kihunyt vágyakért, fojtogató hazugság-hálóért.
Játszani hívlak Benneteket, csapdákon keresztül. Emeljétek fel szemeteket a felhők fölé, és onnan nézzetek le a játszótérre. Nézzetek le, és csodálkozzatok: mit tesz az Isten-gyermek egymással, hogyan korlátozza társában önmagát.
1. csapda: „Szeretlek.”
Hölgyek, Urak! Ha legközelebb ilyesmit hallotok, kérdezzetek rá – magatokban legalább: Szeretsz? Valóban? Miért szeretsz?
Mert jó velem vasárnap délután? Mert kiöntheted nekem a szíved? Mert örömöt adok Neked a szenvedély pillanataiban? Mert ugyanazt valljuk a politikáról? Mert jó, ha valaki – helyetted – hisz Benned? Mert egyetértésemmel nőhetsz önnön szemedben? Mert kényelmes, hogy nem Neked kell mindent egyedül, hanem Veled vagyok, segítek? Mert megnevettetlek? Mert lelki és fizikai szinten is kapsz tőlem valamit?
És így tovább, szabadon. Az első és legfontosabb lépés, hogy különválasszuk a „szeretet” hangalaki szőnyegét azoktól a dolgoktól, amiket előszeretettel söpörnek be alá. Volt már erről szó, de úgy tűnik, nem elégszer: a szeretet nem üzlet. Nincs árfolyama. Nem zsarolási alap. Főleg nem használható lelki zsarolásra. Nem vár viszonzást. Nem ítél. Nem áldozatok és mártírok ütőkártyája. Nem függ a szeretett személy viselkedésétől. Nem birtoklevél. Nem bilincs.
Írok példákat, hogy felismerjétek, mi a göröngy.
Elvileg mindenki tudja, hogy nem üzlet. De tényleg nem az? Tényleg nincs árfolyama? („Szeretlek, mert boldoggá teszel. Ha nagyon boldoggá teszel, nagyon szeretlek.” Hm. Ismerős?)
Elvileg mindenki érzi, hogy a szeretet nem zsarolási alap. Akkor mi a helyzet a „nem teszed meg/megteszed, ha szeretsz”- típusú kitételekkel? Ezt nem is kell feltétlenül kimondani. Az érzékeltetés is ér.
Durvásabb formában lelki szinten jelentkezik a zsarolás, és ez a fajta nem kizárólag a párkapcsolatokra jellemző. („Jól van, menj! Hagyj el! Majd sírnál még és lennél velem szívesen, amikor már késő lesz, mert a ravatalon fekszem kiterítve!”)
És nem, a szeretet nem vár viszonzást. A gyakorlatban mégis sokszor van így. Ügyesebbek spékelhetik némi mártíromsággal. („Annyit dolgoztam érte! Feláldoztam a fiatalságomat, a legszebb éveimet! És cserébe nem kaptam semmit!”)
Nem szabadna, hogy a szeretet örve alatt váljunk áldozattá. („Szerettem, mindent megtettem érte, mégis elhagyott/kihasznált/bántott/stb.”)
A szeretet ténye nem függ a szeretett személy viselkedésétől. Ugye nem? („Nem tudlak szeretni, ha iszol/kihasználsz/stb.”)
A szeretetet nem befolyásolja, mit csinál az, akit szeretünk. Jelentem: azokat a bolond, rossz nőket és édesanyákat kellene faggatnunk a valódi szeretet jelentéséről, akik mindennek ellenére, feltétel nélkül szeretnek. (Lásd még: „ha megversz is imádlak én, te drága, rossz apacslegény…”)
A szeretet ezeken kívül nem birtoklevél és nem bilincs. („Enyém vagy.” „Mit beszéltél vele?” „Az én feleségemhez/férjemhez senki ne nyúljon, mert azonnal átharapom a torkát és szemen köpöm a vérével! – ©OM)
Amikor két szabad lélek összeköti a sorsát a szeretet alapján, attól még szabadságuk tényének nem kellene változnia.
Mert a „miért szeretsz?” kérdésre a legjobb válasz a „nem tudom. Csak szeretlek.” Minden, ami ezen túl van, adásvétel, üzleti kapcsolat, önzés.
És itt érkeztünk el egy nagyon fontos mesterkulcshoz. Ha két szabad embert a szeretet köti össze, továbbra is szabadok maradnak. Ilyen egyszerű. Ha magam is szabad vagyok, és nem önzéssel kötődöm a páromhoz, hanem szeretem őt, akkor azt keresem, ami boldoggá teszi. Nem azt nézem, mely tettével okoz nekem fájdalmat, vagy sebez meg. Tudom, hogy amire vágy ébred Benne, azt ő tette az útjára. Azért van ott, hogy megélje. És álljunk bármilyen közel egymáshoz, útjaink fussanak bármilyen szoros párhuzamban, azért mégiscsak két személyiség vagyunk, két úton járunk.
Más szintű olvasatban: ő és én egyek vagyunk. Ha az Ő tapasztalásait, vágyait korlátozom, magamat korlátozom.
Nem kevésbé fontos, hogy amíg együtt vagyunk, az ő tapasztalásai az én tanítóim is. Ha magamtól nem vagyok hajlandó ráébredni valamire, egy durva megcsalásos hazugságos történet majd erőszakkal rányitja a szemem.
Tovább megyek. Két szabad lélekhez a tiszta, őszinte kapcsolat méltó. Amikor társunkat hazugságra kényszerítjük, ezzel minden szereplőt megalázunk. Magunkat is beleértve.
Vegyük például azt az esetet, amikor egy házasságba beköszönt a szerelem. Kívülről, női alakban.
(a) Férj enged a csábításnak, megcsalja feleségét. Szexuális viszonyt létesít a másik nővel, plusz hazudik otthon.
(b) Férj enged a csábításnak, de nem hazudik otthon.
(c) Férj elfojtja érzéseit és hűséges marad feleségéhez.
Az (a) esetben garantált a bűntudat, gyomorfekély, ilyenek. Rosszabb esetben szív- és érrendszeri megbetegedések, tüdő-, pajzsmirigy- és májproblémák. Mindenhogy megalázó. Súlyosbítva azzal, hogy úgyis kiderül, és legkésőbb akkor még sokkal megalázóbb.
A (b) esetben a feleség általában belecsusszan a mártír szerepébe. Általános kimenet bűntudat, válás és/vagy éveken át tartó lelki zsarolás, frusztráció.
A (c) eset – amit természetesen korunk keresztényi erkölcsisége is támogat – három dolgot eredményez. (1) Férj az elfojtásai következtében fizikai szinten is megbetegszik. (2) A valódi érzés elfojtástól nem tud feloldódni, tehát valahol robbanni fog. (3) A testi hűség egyáltalán nem jelent lelki és szellemi hűséget. Hölgyeim, Uraim! Valóban arra vágyunk, hogy társunk másvalakire gondoljon, miközben minket ölel? És mi lesz a gondolatokkal? Kezeket fel, ki szeretné, ha élete párja testileg mellette lenne, de minden vágya, gondolata, rajongása másvalaki után repülne?
Egyetlen kérdésem maradt: véletlenül nem lehet, hogy a „megcsalás” nem fizikai kategória? Nem lehet, hogy az egész trutymó gyújtópontjában a hazugság az, ami igazán fáj, és amire egy valódi, szereteten és tiszteleten alapuló kapcsolatban egyáltalán nem is lenne szükség?
2. csapda: „Örökké”
Itt nincs sok cifraság. Attól, aki örökkére esküszik, csak azt kérdezem: honnan tudod?
Honnan tudod, hogy a templomból kifordulva nem jön szembe egy nagyobb szerelem, egy igazibb Ő?
Na, ugye. Sehonnan. Mégis esküdözöl olyasmire, amiről nincs dunsztod, amire nincs ráhatásod. Ami még mindig nem baj, de legalább ne csodálkoznál, ha a feldobált kakóca visszaesik rád…
3. csapda: „Hűség”
Shakespeare bácsi ezt nálamnál szabatosabban megfogalmazta:
„Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,
Következik, hogy ál máshoz se léssz.”
Köszönöm. Ehhez még csak egy harmadéve kapott, azóta is bennem zengő mantrát adnék ajándékba:
„Találd meg önmagad, s légy hű hozzá!”
Ezt a két sort jobban nem fejtem ki, zengessétek Magatokban hosszan, és leljétek fel többsíkú értelmüket.
Gondoljuk át: abban a pillanatban, hogy valakihez, vagy valamihez akarunk hűek lenni, feladjuk önmagunkat.
A hűség nem abban áll, hogy egyszerre csak egy emberrel szexelünk. Ez szemfényvesztés. A hűség ennél mélyebben is, tovább is többet jelent. A hagyományos olvasatú házastársi hűség meg éppen (ön)csalás.
4. csapda: Akaraterő, önfegyelem.
A legfőbb erkölcsi ütőkártya. Hogy aszondja: az ember azért ember, mert van akaratereje és önfegyelme, és majd jól ellenáll.
Gratulálok.
Hadd szemléltessem a folyamatot egy kuktával, amelyet folyton hevítenek alulról, a szelepét azonban lesúlyozzák. Ne próbáljátok ki, mert csúnya látvány, emellett életveszélyes is.
Vajon kinek használunk, ha nem éljük meg valódi vágyunkat?
Tanuljuk meg, Kedveseim: legfőbb ellenségeink nem a vágyaink, hanem az elfojtások (és az ezek következtében kialakult frusztrációk), valamint a hazugságok. Oda-vissza.
Valódi vágyakról beszélek, érzelmekről, örömről és szenvedélyről. Valódi vágyak alatt nem szalmaláng-gerjedelmeket és menekülési trófeagyűjtést értek. Sosem.
A valódi vágyak vezérlő csillagok. Valódi vágyaink, szenvedélyünk, tiszta örömünk mutatják a saját magunk által kijelölt utat a világban. Ezen az úton társaink lehetnek, de a tapasztalás a mienk. És nincs „örökké” sem.
Az út végén úgyis rájövünk, hogy társaink is mi vagyunk, és minden Egy, minden „örökké”.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
