Rühellem a diktátorokat. Akkor is, ha csak a divat világában tevékenykednek. Általában a diktátumokat, a párbeszédmentességet, a dózer embertípust kerülöm, ha lehet. Ezért érintett érzékenyen, hogy a szociális média mégis az arcomba tolja ezeket a jelenségeket. Most is ez volt: az egyik szalagcímben azt olvasom, hogy a 83 éves divattervező szerint 30 felett tilos a farmer, 40 felett ízléstelen a hosszú haj, a miniszoknya pedig fiatal lányoknak való. Ő már csak tudja.
Az indokláshiányos, foghegyről odavetett tézisei lényemben sértenek. Mert szerintem nem csak megöregedni kellene méltósággal, hanem élni is. Eleve. A születés pillanatától. És előtte. A halál pillanatáig. És utána.
Hogy jön ahhoz bárki, hogy előírja nekem, hogy mi tilos, milyen az ízléses? Honnan veszi a bátorságot?
Költői kérdések. Ezeréveken át az egyházak is fenntartották maguknak a jogot, hogy előírják, mi számít bűnnek, bujaságnak, erkölcsösnek, istennek tetszőnek.
Hát kapjátok be mind!
Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy ő azért hord nyáron ujjatlan felsőt és shortot, mert melege van. Bármilyen nehéz is elképzelni a divatvilágban, de 50 kiló felett is van élet és a túlsúlyos embereknek is melege van nyáron. Ha szerinted nem esztétikus, ha a hurkák kivillannak a haspólóból, akkor fordítsd el a fejed és nézz félre. Nem lesz újdonság, nagyon sokszor megtetted azelőtt is, amikor azt láttad, hogy asszonyok esnek keresztül vak komondorokon, vagy gyerekeket vernek tiszta szeretetből.
Ha nincs legalább 4 kocka a hasamon és elmúltam 30, felejtsem el a bikinit is. Sőt, strandra se menjek, ne sokkoljam az esztétikára igen érzékeny világ népességét a megjelenésemmel. Kivéve persze, ha férfi vagyok, mert akkor nem kövér vagyok, hanem mackós, és az helyes.
Talán ideje lenne a diktátorokat (divatcélú, politikai, tanügyi, zenei, sportéleti, családon belüli, egyházi és mindenféle típusú diktátort) lefokozni, nyilvánosságra hozni a működése jellegét tényeket felsorakoztatva, aztán továbblépni az egészséges lelkület felé.
Amikor nem veszem fel az imádott ruhámat csak azért, mert lehet, hogy rosszul áll rajtam, amikor nem veszem meg a shortot csak azért, hogy ne látsszon ki a narancsbőröm, amikor befestetem a hajam, hogy takarjam az őszülő tincseket (mert ez az elvárás), akkor én magam is újratermelem ezt a beteg rendszert.
Amikor egy pillanatig is elgondolkodom azon, hogy másnak joga van megszabni, hogy én hogyan fogok méltósággal megöregedni, már tolom én is ezt a nagy, közösségi látszatszekeret.
A nagymamám nem volt 60 éves sem, amikor meghalt. A halála előtti nyáron még kétrészes fürdőruhájában játszott velem egy kockás pléden, a strandon. Ősz hajú volt és gyönyörű. Méltósággal öregedett volna meg, ha lett volna rá ideje. Igaz az is, hogy magasról tett rá, mit ugatnak a hiénák. Vagány asszony volt, a javából.
Szóval mindenki, aki abból él, hogy embereket a kora vagy a teste miatt szégyenít meg hivatalból, az szüljön kaktuszt!
Szárazat.
És ti, akik valamikor is elhittétek, hogy a szabványokat és esztétikai értékeket kívül kell keresni, beszéljetek a testetekkel egyszer szeretettel, empátiával, őszintén. Meglehet: hatalmas lesz a ti meglepődéstek.
