Paksi Zoltán előadásai alapján
A spirituális gyakorlatok jobbára arra irányulnak, hogy megismerjük belső énünket, iránymutatást kapjunk létezésünkhöz és az anyag világában való tájékozódáshoz égi segítőinktől. Az ember ösztönösen keresi a fizikai világon túl, a láthatatlanban rejlő gyökereket és eredőket. Vágyjuk uralni életünket, vágyunk kikerülni a „kozmikus játékszer” kategóriából és sorsunk aktív alakítására törekszünk.
És ez jól van így.
A transzcendens gondolkodás alapvető tétele, hogy az ember Isten gyermeke, vele egylényegű. Erre sokan legyintenek mint magától értetődőre és figyelmüket más, bonyolultabb tézisek felé fordítják. Pedig ha vennénk a fáradságot, és ezt az egy dolgot végiggondolnánk ÉS teljes mélységében átéreznénk, semmi másra nem lenne szükségünk. A fizikai világ játszótérré alakulna.
Természetesen ezt a célállapotot más utakon is el lehet érni, ez csupán egy rövidítési javaslat.
Mostanában divatos dolog meditálni, visszautazni előző életekbe, születés és halál köztes terébe, telepátiát gyakorolni, asztalt táncoltatni, szellemet idézni. A koncentrációnak már kevesebb figyelmet szentelünk, az álommunkának pedig szinte semennyit, holott ezen az úton egyéni jelképrendszerünket, szellemünk működését, saját tudatos lélekfelünket ismerhetnénk meg.
Ahhoz, hogy az álmok üzenetét és szimbolikáját megfejthessük, érdemes tisztában lennünk azzal, mi történik, amikor alszunk.
Volt már arról szó, hogy a polaritás világában létezünk, ennek egyik megjelenési formája, hogy nappali és éjszakai időszakokra osztjuk életünket. Nappal működünk a fizikai világban, éjjel a láthatatlanban. Nappal tápláljuk fizikai testünket, éjjel szellemünket. Amint délidőben van a táplálékfelvétel optimális ideje (amikor a Nap égi útjának legmagasabb pontjáról ragyog világunkra, és így az elfogyasztott étellel a lehető legtöbb Fényt visszük szervezetünkbe), úgy az éjjeli pihenés akkor éri el célját, ha éjfélkor (amikor a Nap az ún. Nadírponton jár) már javában alszunk, így lelkünk a másik világban ugyanúgy táplálékhoz, új erőhöz jut, mint fizikai testünk délebédkor.
Amikor álomba merülünk, lelkünk elhagyja fizikai testünket, és átkel a túlsó partra. Ilyenkor (egy magasabb tudatossági szinten) elvégezzük életutunk finomhangolását, előkészítjük az időszerű találkozásokat és eseményeket életünkben. Éjjelenként (minden éjjeli alváskor) kapcsolatba lépünk segítőinkkel, akik tanácsokkal látnak el minket, segítenek, és álmainkon keresztül üzennek nekünk. A bökkenő a dologban az, hogy ezeket a jósló, üzenő és egyéb álmokat többnyire elfelejtjük. Vagy ha át is hozunk belőlük valamit az ébrenlétbe, történetük többnyire zavaros, értelmezhetetlen kelkáposzta főzelék.
Pedig ha nem lennénk restek megfejteni saját szimbólumaink jelentését, világot válthatnánk.
Vannak természetesen általános allegóriák, melyek kozmikus léptékben hatnak és mindenkire nagyjából ugyanúgy érvényesek. Ennél a rendszernél azonban sokkal érdekesebb saját álomnyelvünk, amelyet – mivel sajátunk – nálunk jobban senki nem tud értelmezni, megfejteni. Igaz viszont, hogy sok esetben ez nem megy egyik napról a másikra. Azonban az aratható gyümölcs mennyisége bőven megéri.
A meditációs gyakorlatok is közelebb vihetnek saját jelképeink jelentéséhez, de álomban rendszerint mélyebbre és messzebb jutunk. Ha van türelmünk és kitartásunk hozzá.
Segítőink jósálmokkal, üzenő álmokkal, gyógyító és beavató álmokkal kényeztetnek minket. Többnyire totál hiába, mert nem, vagy csak töredékesen vesszük az adást, ami sokszor rosszabb, mint ha egyáltalán nem emlékeznénk.
Általában a hajnali, átvezető álmainkra emlékszünk vissza legkönnyebben, ami még a semminél is karcsúbb, tekintve, hogy – túlnyomó többségükben – lényegi üzenetet nem tartalmaznak. Ahogy a nevük is mutatja, arra szolgálnak, hogy a túlsó partról átvezessék lelkünket a fizikai testbe, az ébredés felé.
A lényegi üzenetek az alvásidő körülbelüli felénél várnak ránk. Ha jól működünk, vagy gyakorlatunk van benne, ilyenkor felébredünk magunktól (vagy őrangyalunk felébreszt, ez csak technikai kérdés). A felébredés azért történik, hogy az üzenetet azon frissiben áthozzuk az éber világba.
Fontos, hogy legyen az ágy mellett papír, ceruza és fény. Azért, hogy pár kulcsszóban leírjuk, amit áthoztunk. Ez a lépés megkerülhetetlen, mert a rögzítetlen üzenet nagyon hamar elvész, reggelre már csak arra emlékszünk, hogy volt valami fontos, valami jó, valami izgalmas, valami hívogató… de nem emlékszünk, mi volt az. Akkor meg már tök mindegy, akár fel se ébredjünk.
Az álommunka – mint bármely más okkult gyakorlat – figyelmet, kitartást és alázatot követel. Ezek a dolgok nem megkerülhetők, ha nem szeretnénk meghozni ezt a (tudatos) áldozatot, akkor inkább magozzunk epret, többre megyünk.
A technikai részhez tartozik még, hogy elalvás előtt hozunk egy tudatos elhatározást: amikor lepergett a lényegi üzenet, (i) felébredünk, (ii) áthozzuk az éber világba, (iii) emlékszünk minden fontos elemére, (iv) megértjük az üzenetét.
Gyakorlatilag elmondható, hogy mélytudatunkba, lelkünk mélyére minden éjjel megérkeznek a lényegi üzenetek, csak visszaalszunk (vagy fel sem ébredünk), így ezek az erők, üzenetek tudatosulás nélkül hatnak és mozognak bennünk (vagy mozgatnak minket). Ami nem baj, de sokkal izgalmasabb, ha életünknek ez a része sem csak történik velünk, hanem mi történítjük magunkkal.
A spirituális úton mindenkor ajánlott a naplóvezetés. Sok ember egyébként ezért torpan rögtön vissza. Kevesen szentelnek napi pár percet az önvizsgálatra, pedig a dokumentáció időről időre rengeteget segít az összefüggések felfedezésében.
Az álmokról is nagyon hasznos naplót vezetnünk, ugyanis az álmok hatóideje ± 7 nap (a hetes periodicitás a Holdhoz kapcsolódik, ugyanúgy, mint az álmok). Nagyon hamar felfedezzük, hogy a nappali események és az álomnapló bejegyzései között meghatározott minták szerinti megfelelés van. Amint pedig megvan a minta, minden éjjel kaland lesz, minden éjjel új árnyalattal gazdagítja önismeretünket. Ha felismertük bizonyos dolgok álombeli előjelét, már kisebb eséllyel ér minket meglepetés. Az álom kiterjesztett intuícióként is felfogható, bár ez a megfelelés annyira sántít, hogy az már faragott végtag.
Természetesen itt is kérhetünk angyali segítséget. Félelem nélkül induljunk neki az útnak, és fejezzük ki tántoríthatatlan elhatározásunkat és vágyunkat álmaink üzenetének megértésére. Fontos a kitartás, fontos az állhatatosság, fontos az alázat. Ha nem sikerül első nap, folytassuk tudatosan, kitartóan, ameddig szükséges.
Először álomidő közepén csak egy nyúlfarknyi, értelmetlen villanást hozunk át. Aztán kicsit többet. Aztán megint semmit, mert késő este benyomtunk egy májas hurkát véres hurkával és az nem számít üzenő álomnak, amikor a vámpírok és a mosogatószivacsok harcában mi vagyunk a biológiai fegyver.
Aztán idővel megint kicsit többet. És így tovább, a tudatosságig. A túloldali segítők készen állnak és arra várnak, hogy kérjük segítségüket, hozzájuk forduljunk. Minél többször figyelünk rájuk, minél többször vágyunk velük együtt dolgozni, annál többször tapasztaljuk jelenlétüket, annál több segítséget kapunk. Ugyanúgy működik ez is, mint a belső hang, mint a meditáció, mint akármi más.
A lényeg, hogy mindig tudatosak legyünk rá: Isten fénye ragyog bennünk. Minden, de minden tudás a mienk, a létezés jogán. A legtöbb csak újrafelfedezés, játék, kaland, csillagpor.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
