Ismertek talán olyat (a haveri körben), aki élvezettel használja a szeretkezés ezen formáját.
A fentiekhez ugye per definitionem szükség van megelőző háborúra, de legalább valamiféle konfliktusra, amit az aktussal jól fel lehet oldani.
Az energetikai dinamika ezekben az esetekben a klasszikus, már Vergilius (?) is megírta, hogy a hölgyet szerelem előtt fel kell idegesíteni (igaz, ő az arénákat és a – lehetőleg minél véresebb – cirkuszi játékokat javasolta erre a célra, de manapság egy sima párkapcsolati vita, vagy a toalettpapír tekerési iránya is alkalmas alternatíva lehet), mert akkor a szenvedély lángja magasra csap, és hát kit érdekel az odavezető út, ha a célban a gyönyör vár?
A mai modern, dekadens világunkban már csak az maradt meg, hogy ha már a szerelmi szenvedély elmúlt, és csak tépni tudjuk egymást (de tépni legalább még tudjuk egymást, mert a gyűlöletet még nem váltotta fel a semmivel ki nem mozdítható közöny), akkor (mintegy kármentési és gazdaságossági nézőpontból) a veszekedés keltette szenvedélyt le lehet vezetni egy „békülős” öleléssel, ami után – legalább átmenetileg – mindkét fél megnyugszik, a keletkezett háborús energia elszivárog.
Jól van, ezt kiveséztük, mindannyian értjük.
De mi van azokkal, akik nem szeretik az energialevezetés ezen formáját?
Vagy azért, mert eleve veszekedni sem szeretnek, vagy azért, mert ha veszekedésig fajul a kommunikáció, utána pont képtelenek intenzív ölelkezésre váltani (mert úgy működnek, hogy a nemiségük a gyűlölet irányából nem megközelíthető)?
Akkor még mindig kínálkozik egy alternatíva, amit talán a darálós hétköznapok verklijében nehezebb észlelni.
Amikor összecsapnak a hullámok, és – ahogyan régi barátnőm mondani szokta: még a sz@r is sz@ros sz@rral van lesz@rva –, és valójában az életünkre haragszunk, és a sorssal veszekszünk – legalább gondolatban, na AKKOR IS be lehet vetni a békülős ölelést. Ez is egy fajtája a konstruktív indulatáttételnek. Mert hiszen a sorsot nehéz megb@szni, ha viszont a hétköznapokban felgyülemlett indulati energiát átvezetjük a testi gyönyörök pályájára, igen kellemes meglepetésben lehet részünk.
Erről nem is írok többet. Ne higgyétek, teszteljétek!
Mert nem csak az önismeret fontos, hanem a mentálhigiénés kísérletezés is.
Aztán aki nem pirulós, meg is írhatja a tapasztalatait.
A fent leírtak egyébiránt már a gyakorlati sötétségmunka területéhez tartoznak, amivel sokkal mélyebben fogunk foglalkozni az őszi elvonuláson.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
