Pénteken napközben a Mars az Ikrek jelébe lép, a Merkúr pedig behátrált a Kosba, így uralmi csere esete forog fenn. Együtt a többi agyalós állással ez azt jelenti… tudjátok, mit? Van egy tanmese, amit viccként szoktak mesélni, és pontosan illik ebbe az energiaformába. Készen kapott értelmezés helyett ma tartsunk példabeszédes napot!
A székely gazda hazafelé tart a vásárból, amikor ítéletidő kapja el. Sötét fellegek tornyosulnak, rászakad a nyári zápor, alig lát az orráig is, de a kétlovas szekérrel csak nem állhat félre, sietnie kell haza. Hajtja a lovakat, azok vágtatnak is, ahogy lehet. Azonban egyszer csak olyan hirtelen torpannak meg, hogy a gazda majdnem beesik közibük. Szentségel, veri őket ostorral, ahol éri: „gyííííí, teeeeee, az anyátok keserves mindenit, leváglak kolbásznak, lusta disznók, gyíííí, hogy a rosseb szakassza rátok az eget…” Egy ideig így megy ez, de a két ló meg se moccan, úgy állnak az átláthatatlan zivatarban, mintha gyökeret eresztettek volna. A gazda végül megunja, lekászálódik a bakról, előre megy, és akkor látja csak, hogy a rossz látási viszonyok között elvétette az utat, és a lovai lába előtt függőleges partfal zuhan egy megdagadt, mérgesen vágtató patak medrébe. Meghümmed egy pillanatra, majd csendesen visszamászik a bakra, a lába elé fekteti az ostort, és halkan csak ennyit mond: „Helyesbítek. Hőőőő!”.
Helyes az, ha alaposan átgondoljuk a dolgainkat. Életünk nagyobbik részében azzal foglalkozunk, hogy erősen tartsuk életünk szekerének a gyeplőjét. Ismerjük a lovainkat, ebbe is sok energiát tettünk. Tudjuk az irányt is. Mégis előfordul olykor, hogy megtorpanunk. Minden racionális indok nélkül. Jó a szekér, jók a lovak, tudjuk az erőinket használni, tudjuk, merre van az előre… mégsem mozdulunk egy tapodtat sem. Ilyenkor aztán rendes elfoglaltságunk szentségelni. Szidni az időt, a szekeret, a lovakat verni, kalapunkon ugrálni… Pedig ha leszállnánk és körülnéznénk…
Mert… hiszitek vagy sem, legtöbbször sem a vihar, sem a rossz karma, sem a Kormány, sem a főnök, sem az elrontott gyermekkor… csakis az Öreg Isten, meg a vigyázó angyalaink.
Hát így.
Pálcák a kézben, áldás az úton.