Ti, akik olvastátok a Lilith-könyvet, ismertek már legalább egy pofonegyszerű gondolatot, amely évezredekre élve eltemetett egy világfordító princípiumot. Gondolok itt arra, hogy a zsidó-keresztyén kultúrában (a teremtéstörténetből eredeztethetően) de facto nincs jelen a valódi és tiszta feminin energia.
A minap találkoztam egy másik, jelentőségében talán még a (valódi) nőiség hiányánál is súlyosabb témával. Géczy Gábornak van most egy remek előadás-sorozata tele ötletekkel és felforgató gondolatokkal. Az egyik ilyen gondolat a szívemig ért és nem ereszt. Az volt az alap állítása, hogy kataklizmák idején kiderül, hogy az emberek segítenek egymáson és egymásnak, függetlenül attól, hogy előzőleg alkalmasint megfojtották volna egymást egy kanál vízben.
És akkor induljunk el innen együtt, ismét azzal a végtelenül egyszerű módszerrel, hogy megkérdőjelezünk betondogmákat, amelyekkel együtt nőttünk fel mi is, és az előttünk lévő generációk is. Ismét elérkeztünk egy szemüveghez, amely azért veszedelmes, mert nem a szemüveget magát látjuk, hanem keresztülnézünk rajta, így már eleve azt a torzított világot látjuk, amit a torzítós lencse mutat nekünk.
„Az ember embernek farkasa”
Úgy tudom, immár a modern tudomány is bizonyította (még ha kezdeni nem is nagyon tud ezzel semmit), hogy az elvárások befolyásolják a bekövetkező valóságot. Sokat nem konyítok a kvantumfizikához (sem), de akit bővebben érdekel, kutasson utána a Mitchell- és Schmidt-féle fotonmegfigyeléses és ESP-kísérleteknek. Ezeknek a kísérleteknek a zanzásított lényege az, hogy maga a megfigyelés egy ponton befagyasztja, rögzíti a lehetséges kimenetek egyikét. Magyarul: már a megfigyelés ténye (aztán tovább vizsgálva ezt már kiderült, hogy az elvárások is) meghatározza a fizikai világban később bekövetkező „valóságos” eseményeket.
Miért fontos mindez? Mert már tudományosan is bizonyítást nyert, amit az ősi spirituális tanok üvöltöznek, hogy az emeri elme (végső soron a teremtő gondolat ereje, János evangéliumának Igéje) teremtik meg a valóságunkat.
Jelen példára leképezve: ha azt várjuk el, hogy az ember embernek farkasa, és hogy az emberi evolúció is csupán állati küzdelem az élelemszerzés és a szaporodás érdekében, akkor ezzel azt érjük el, hogy a fizikai valóságban ténylegesen így is lesz.
A rendszer ügyes és önfenntartó ebben az esetben is ugyanúgy, mint ahogy azt láttuk az alapvető női működések bűnnek való kikiáltása területén is.
Az ember már magzati korban azt szívja magába, és később is folyamatosan abba kondicionálódik, hogy az ember alaptermészete a gonoszság és kapzsiság. Ezt fogja elvárni, és ez az elvárás olyan erős, hogy sokszor még a bizalmas barátaiban is csalódni kényszerül, pedig a baráti kapcsolatokat még ez a szellemi rabszolgatartó rendszer is megengedi, ezzel kegyelemkenyeret vetve a szociális és lelki túlélés koldusainak.
Gondolkodtatok már azon, mi van, ha ez is csak egy olyan hazugság, amely attól válik igazzá, hogy egy csomóan elhisszük?
Az alap: az EGY
Kép: pictify.com
Isten a fizikai világba jön tapasztalni. Ez az a hely, ahol megjelenik a polaritás, hogy legyen értelme fejlődésről beszélni és legyen egy halmaz, ahol a „szabad akarat” értelmezhető. A legtöbb poláris pár úgy alakul ki, hogy van egy tézis, és ehhez képest van egy antitézis. Például: a tézis a világosság, az antitézis a sötét.
Bármely szellemi-lelki ellentétpárt vizsgálunk, rá fogunk döbbenni, hogy az antitézis nem önálló létező, hanem csupán a tézis hiánya.
Velem vagytok még? Találkoztatok már Ti is azzal a gondolattal, hogy önmagában sötétség nem létezik. A sötétség a fény hiánya.
Ezt az elvet a tudatotokban tartván most merengjetek el azon, hogy az ember lelke egylényegű Isten lelkével. Isten (vagy az istenként elfogadott idea) minden kultúrában a Szeretet Fénye. (Helyesbítek gyorsan: minden olyan kultúrában, amely a magyar lélekkel analóg. Nem vizsgálunk itt most olyan spirituális rendszereket, amelyeknek a mesterségesen koholt felsőbb entitásai élő véráldozatot kívánnak és haragvó, bosszúálló, hormonzavaros könyvelőként ábrázolódnak).
Ha tehát az általánosan elfogadott Eredendő Egy Elv a tézis, akkor a Vele egylényegű ember is tézis-jellegű, vagyis egylényegű a Fénnyel és szeretettel.
Nem igaz tehát az, hogy az ember alapvetőn elvetemült, önző gyilkos! Amikor azt mondjuk, hogy az ember embernek farkasa, akkor durva csúsztatással az emberi világra azt az állati ösztönszintű létezést vetítjük rá, amit az emberlélek saját fejlődési útján meghaladt már (ezért inkarnálódott a Földre emberként). Logikátlannak érzem, hogy mindig az ölök-hágok-ölnek verkliben pörögjünk.
Miért hisszük el ezt a farkasember-dolgot, amikor látjuk és tapasztaljuk nap mint nap az empátia, a szeretet, az elfogadás, az önzetlenség gyönyörű megnyilvánulásait?
Miért tűnik úgy mégis, mintha?
Jogosan adódik a kérdés, hogy ha az ember tiszta tüncibogár, akkor miért vannak a brutális és mérges konfliktusok, gyilkosságok.
Igen, bingó! A félelem miatt.
Hitesd el egy embercsoporttal, hogy a fizikai létezését biztosító források szűkösen állnak rendelkezésre, vedd el biztos tudását saját isteni lényegével kapcsolatban, és máris (újra) megjelenik a létezésért folytatott gyilkos verseny.
Az „embercsoport” jelen esetben jelenthet öt embert, ahogyan hétmilliárdot is. Az elv ugyanaz, csak a nullák változnak.
Kinek jó?
Amikor ráismerünk egy-egy beültetett, kódolt téveszmére, félreműködésre, mindig érdemes feltenni a sablonos krimi-kérdést: „qui prodest?”
Kinek áll érdekében, hogy az emberek egymás torkát marják? Miért jó, ha a létezésért folytatott küzdelemben, a konfliktusok illúziói között, az elhagyatottság, elszakítottság magányában, Mája káprázat-világában az emberek egymásban az ellenséget látják és nem a testvért?
A válasz ismét ugyanaz, mint a legtöbb vezér-hazugság esetében. Hogy ugyanis a rettegő ember irányítható. Félelmének energiáit szabadon csapolhatja bárki, aki ért hozzá. (Szeretettel ajánlom ugyanebben a témakörben a Mátrix című klasszikust.)
Amíg az emberek tudatában a bizalmatlanság magja csírázik, amíg folyamatosan a becsapást, kihasználást, hazugságot várjuk el egymástól, ezt is fogjuk kapni. Amíg majszoljuk ezt a maszlagot, addig biztosan nem fogunk egymásnak háttal, vállvetve összefogni egy szebb világ építéséért. Amíg egymással maraxunk a koncokon, eszünkbe sem jut, mennyivel magasabbra és előrébb juthatnánk, ha erőinket egyesítve látnánk teremtéshez.
A csapda centiről centire megfelel az eredendő bűn gigantikus hazugság-hálójának.
Testvér-is-ég
Beszéljünk ismét kicsit magyarul! Az ébredés, a gondolkodás nagy veszélye, hogy az ember – saját nyelvét beszélve – egyszerűen ráébred, hogy amit (többek között) Jézus tanított, az konkrétan igaz. Mondjátok ki, kérlek: testvér-is-ég, ember-is-ég…
Mi lenne, ha…?
Kísérletre hívom a bátrakat. Az igazán tökös embereket közületek, akik a dolgaimat szoktátok olvasni.
Tudatos munkával, (legalább) 21 nap alatt ültessétek el a tudatotokban azt a gondolatot, hogy minden ember csillagsugár. Minden ember Fény. Minden ember JÓ. MINDEN. EMBER. JÓ.
Amikor beléptek egy szituációba, ne azt várjátok el, hogy miért és hogyan fognak megszívatni, hanem készüljetek a legjobb forgatókönyvre, és figyeljétek, mi történik!
A titok
Kép: pinterest.com (Sacred Geometry – Balogh Endre)
A titok az, hogy a fizikai világot az elvárásaink határozzák meg valóban, és aki pár lépést tett már a spirituális úton, az tudja is ezt. Ezért áll meg a híres mondás, hogy „akár azt gondolod: sikerülni fog, akár azt: elbuksz, mindenképp igazad van”.
A gondolat természetesen nem új. Fel lehet ütni a Nyomorultak című regényt, amely egy fegyencről szól, aki meglop egy püspököt (?), aki aztán azt hazudja a csendőrségnek, hogy nem történt lopás, hanem a szajrét ő ajándékozta a fegyencnek, aki egy-két darabot még ott is felejtett az ajándék-kontingensből.
A fegyencet ez a viselkedés szó szerint összeroppantja, és többek között ez az élmény készteti arra, hogy gyökeresen átalakítsa az életét.
A kísérlet másik része, hogy ne múljon el úgy nap, hogy legalább egyszer nem tettetek valamit, amiért nem vártok viszonzást, ami vegytisztán azért történik, hogy valaki más örüljön.
Kifelé a mocsárból
A gondolatséma ugyanaz, mint a nőiség esetében: ahogyan bemásztunk a teli latrinába és még a hajbalzsamunkat is onnan vesszük, ugyanazon az úton, pontosan ugyanazon az úton ki is tudunk mászni a gödörből.
Mi mentünk bele (mi, a Földre inkarnálódott lelkek) valamikor régen, és azóta nem kell külön belelökni senkit, mert eleve a sz@r közt szaporodunk. Nem kell hozzá más, mint egyetlen tudatos döntés, hogy kimásszunk, és akinek már szintén elege van a sz@rdagasztásból, azt kézen is foghatja, aki előrébb jár, mert nem az a legfontosabb, hogy az egyén a lehető leggyorsabban kint legyen, hanem hogy az egész közösség kikászálódjon. Úgy értem: mindenki, aki akar. (Értelemszerűen aki azt énekli, hogy ibolyák közt csücsül gyógypakolásban, azt felesleges rángani.)
A kifelé-létra egyik legelső foka pedig az, hogy fejezzük be, hogy ellenséget, vetélytársat, veszélyforrást lássunk a másik emberben.
Ehhez talán még több bátorság kell, mint a Lilith-dologhoz. Azt hiszem, itt az ideje elkezdeni ezt is. Lássuk: hányan merjük kimondani (és el is várni), hogy az emberlény alapvetően tiszta szeretet, tökéletes, gyönyörű és jó!
Tudjátok… elöl mennek a tökös legények… kitapossák az ösvényt. Aztán jönnek a többiek is, egyre többen. De ahhoz, hogy meginduljon a vándorlás kifelé a kaka közül, kellenek a tökös elsők, akik először megindulnak.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
