Oldal kiválasztása

Az új hét kezdete lelki értelemben kifejezetten termékeny, a most születő alkotások az isteni Fény üzeneteit közvetítik és teszik láthatóvá a fizikai világban. Lelkünkön át a magasabb világok inspirációi mutatkoznak meg, a lélek mélye a tiszta Fény örök és valódi igazságaival termékenyíti meg mindennapi valóságunkat.

140224Szerelmi (párkapcsolati) téren a mai napon fizikai megvalósulást vágyunk, kézzelfogható bizonyítékot, konkrét megjelenést, és minden feltétel adott is ahhoz, hogy megkapjuk, amit kívánunk. Az intim együttlétek most (máskor is, de most kifejezetten) kaput nyithatnak a láthatatlan világokba. A lelkek szer-elemben történő egyesülése a legkézenfekvőbb út az ember számára a spiritualitás tapasztalása felé. Természetesen misztikus tapasztalatot jelenthet egy művészeti alkotás is, mint ahogy az élet ezen területei keveredhetnek is egymással: van úgy, hogy a szerelem válik művészetté, az erotika nyitja meg a csatornát a fizikai világon túlra.

Egyet azonban ne felejtsetek: a valódi vágy, a tiszta hajtóerő nagyon fontos. Ha a motiváció pl. az egzisztenciális biztonság, és csak az, akkor a fizikai aktus – legyen technikailag bármily tökéletes – nem lesz okkult tapasztalás. Gondolkodjatok el a mágnesességen, ez ugyanígy működik. Van, amikor két fémdarab önmagától összecuppan, és van, amikor hatalmas erők sem tudják őket egymáshoz közel kényszeríteni. A teremtett világban egymás közelébe vágyik, ami úgy való, és taszítja egymást, aminek nincs együtt keresnivalója. Csak az emberi lelkek olyan furák néha, hogy erőszakolják a működésképtelent.

Ha tudjátok, hogy rossz irányba mentek, felesleges sietni.

Pálcák a kézben, áldás az úton.

 

(Kép: Josephine Wall)