Kép: alphacoders.com
22-én hajnalban a Nap eléri égi útjának legmélyebb pontját, asztrológiai értelemben átlép a Bak jelébe. A keddre virradó éjjelen legsűrűbb a sötétség, ez lesz az év leghosszabb éjszakája. A sötétség győzelméről mégsem beszélhetünk egy pillanatra sem. Az évről évre ismétlődő kozmikus misztériumjáték forgatókönyve szerint a Kerecsensólyom leszáll a létezés mélyére, hogy magával hozza, „kimentse” onnan a Fényt.
Ettől kezdve hosszabbak a nappalok. Ha még nem is látványosan, de tudjuk: a Fény elindult a mélységből felfelé. Ahogyan a magocskák, akik a föld tápláló, védő sötétjében csíráznak, és indulnak felfelé. A növekedés, az erősödés mindig jóval a felszín alatt, a mélységben kezdődik.
A mélységből indul minden – konkrétan, vagy átvitt értelemben – a lépésről lépésre történő fejlődés útján. A Bak stációja erről mesél. Fokról fokra haladunk előre-felfelé, a mélységből a magasba. Közben tapasztalunk, tanulunk, és az élményeink által egyre bölcsebbé válunk. Ilyenkor az idő (az időben megtett lépések) különösen fontosak, mint ahogy fókuszba kerül a kitartás és a fegyelem is. Mindez természetesen még mindig belső kategória.
Jóllehet itt általában a racionalitás uralkodik, azért azt jó tudni, hogy kozmikus értelemben sosem hideg logikáról beszélünk, hanem arról a rendszerezett, átfogó bölcsességről, melyet a szív útját járva szerez meg az ember.
Ezekben a hetekben érdemes koncentrációs gyakorlatokat végezni, mert ezek segítségével sokat fejlődhetünk, haladhatunk életünkben. A legfontosabb még mindig az, hogy a szeretetről szerezzünk eleven tapasztalást. Az élet, a társak, a létezés, önmagunk szeretetéről. A többi (minden-minden) megvár.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
