Kép: abstract.desktopnexus.com
Szerdán fontos lesz a lélek szabadsága, más szinten az érzelmek felszabadítása. Történik mindez azért, hogy ami most kezdődik, hazugságtól és képmutatástól mentes lehessen.
Ezen kívül van egy őskedvencem-jelenség mostanában. Nevezetesen: a régi keretek kártyavárként omlanak össze, de az újak még nincsenek készen. Sokunk életében jelenik meg ugyanez, más-más díszletek között. Van, akinél az egzisztenciát érinti, van, akinél párkapcsolati területet. És persze vannak a maximalisták, akiknél egyszerre borul minden…
Ilyenkor az van, hogy a régi módszerek szerint terveznénk-számítgatnánk, de nem működnek a régi módszerek, sőt, olykor már az a keretrendszer sincs meg, ahol használtuk volt őket. Marad tehát a spontaneitás tanulása. Hogy nem ezerféle tervet készítünk, hanem figyeljük, ami van, és gyorsreagálunk, mint a hadtest. Ezt nem lehet agyból. A Sorsnak ezeken a vágányain az érzékelésünkre, érzelmeinkre, intuíciónkra vagyunk utalva. Indirekt módon kényszerítjük magunkat tanulásra: mégpedig azon a vonalon, hogy leljünk rá a változásban a biztonságra, hogy találjunk rá önmagunkra a változó díszletek és szappanopera-kellékek között.
Igen, most sokan döbbenünk rá, hogy sokféle Rend létezik, és hogy a dolgok mostanában valahogy nem a tervek szerint alakulnak. Sőt, ahogy a dolgok alakultak, olyan tervek nem is voltak. Sőt, ahogy most áll a helyzet, annak a szituációnak logikusan – és a kézzelfogható valóság talaján – nem is lett volna szabad kialakulnia. És így tovább, szabadon.
A lecke általában bántóan egyszerű: felfeküdni a vízre és élvezni a napsütést.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
