Fotó: havasok.hu
Tudjuk már, hogy a húsvéti rituális locsolkodásnak tisztító, termékenyítő, fiatalító, átnemesítő jelentősége van.
Kiegészítésként jó, ha észben tartjuk azt is, hogy az uraknak ilyenkor lehetőségük van „újrakeresztelni”, ősi, pogány módon megmosni, újjászületéshez segíteni a hölgyeket (és ezáltal önmagukat is).
Azért írok „újrakeresztelést”, mert kevés olyan tiszta, egyszerű és nemes hagyomány van, amely kézzelfogható menekülést jelent az eredendő bűn belénk plántált gondolatisága elől. Igaz, ez a módja a locsolásnak igényel némi szeretetteljes figyelmet és előkészületet.
A magyar hagyományban ugyanis nem parfümmel locsolunk, nem is „minél büdösebb, annál jobb” húsvéti bűzkeverékkel, ami még három hét múlva, sokszoros samponos hajmosás ellenére is előszaglik.
A magyar hagyomány forrásvízzel, kútvízzel, esővízzel locsol, miközben pedig a leány tisztul, a legény „ráolvas”. Úgy ám. A locsolóvers régi rigmusai nem traktorokról meg elvtársakról szólnak, hanem tisztaságról, szépségről, termékenységről, megújulásról.
Kell folytatnom? Szó- és gondolatmágia segítségével programozott tiszta forrásvízzel mossák meg jelképesen a testet, tüntetik el az aurából az év során felgyűlt, oda nem való piszkokat.
Férfi minőség (legények, tűz) önt női minőséget (vizet), hogy meglegyen az egyensúly a polaritás világában. Mert ha nem számítana, akár a leányok is öntözgethetnék egymást. Csakhogy amikor a leányok öntözgetik egymást, abból nem lesz termékenység, nem születik gyermek, sem teremtő gondolatiság.
Mivel pedig a locsolkodás hagyományához erőteljes érzelmi töltet is társul (aki nem hiszi, járjon utána!), az így kapott program mélyebben vésődik, erőteljesebb nyoma marad.
Ezért hát aki így szeretne mágiázni, tiszta vizet fogjon fel, és öntse bár vödörből, vagy ujjaival hintse pohárkából, ügyeljen rá, hogy jusson belőle a locsolás alanyának fejtetejére, arcára, szíve közepére. Zizzenjen közben szeretet, áldás, jókívánság, aztán lássatok csodát!
Pálcák a kézben, áldás az úton.
