Nos, Kedvesek… a mostani szombat sem a kockás plédről és huppadt bambaságról fog szólni.
Kezdésnek – szombathoz képest kora reggel – a Vénusz átlép a Bak jelébe. Ha a praktikum elől kihátrálna a romantika szerelmi életünkből, azt éppen foghatnánk erre az állásra, de szerintem inkább válasszuk a szerelem gyakorlati megélését. (Tegyük meg a megfelelő lépéseket, lépjük át akár saját határainkat a szerelem érdekében, stb.) Ilyenkor a párkapcsolatokban lecsökken(het) a szép szavak mennyisége, de csak azért, hogy a verbális szeretgetés átadja helyét a tettekben megjelenő törődésnek. Akinek inkább a szavak szintjén érthető a szeretet, próbáljon ráérzékelni, micsoda minőségi élet az, amikor a Társ nem (csak) szavakban, hanem tettekben van jelen. Sokak így élik meg az odafigyelést, a szeretetet. Ezekben a napokban kevéssé fontos a cicoma, teret kap a lényeg, az egyszerű, szolid valóság, mely sokszor kilométerekkel csodásabb, mint a csillagszórós, konfettis semmi.
Napközben együtt fog állni a Hold az Uránusszal. Ők ketten most néhány órára felerősítik azt a hatást, amiről a Vízöntő Mars egyébként is szól: szabadságot, izgalmat és különlegességet a lelkünknek, DE AZONNAL!
Délután pedig a Merkúr vált jegyet: átteszi főhadiszállását a Nyilas jelébe egy időre. Gondolatiságunk a távlatok felé fordul, és ne lepődjünk meg, ha az Istenség kutatása is felüti fejét. Istenkeresésünknek bármi és minden lehet a tárgya, a lényeg, hogy tekintetünket feljebb emeljük: magasabbra és messzebbre nézhetünk és láthatunk. Könnyebben tervezünk hosszabb távra (mivel átláthatóbbá válnak a távlatok).
Érdemes szem előtt tartani, hogy ilyenkor drasztikusan megnő az „odamondás-faktor”. A szavak gyorsabban, tüzesebben reppennek, és sokszor nem figyelünk arra, vajon érzékeny pontot találnak-e. Pedig a Jupiter uralma alatt fontos (lenne), hogy verbális nyilainkat is a Szer-etet fénye vezesse, célozván a gyógyulást, a gyengéd tapintatot. Hiszitek vagy sem: a szavakkal – legyenek bár mégoly tüzesek – igenis lehet dédelgetni. Ne higgyétek, teszteljétek!
Pálcák a kézben, áldás az úton.