A hét elején érezhető lesz már a Jupiter-Merkúr együttállás, a Vénusz pedig már a Mérleg csillagkép jövőt jelentő serpenyője felé halad.
A Vénusz helyzetének üzenete, hogy miután (kapcsolataink által) megteremtettük magunkban az isteni és az anyagi működés egyensúlyát (tehát – optimális esetben – megtanultuk emberközi interakcióinkból, hogyan játsszunk az anyag világában a lélek és a szellem tartományait eszközül használva), immár a fordíthatjuk figyelmünket a jövő felé. Kapcsolati értelemben helye van a továbbgondolásnak, legalább abban a vonatkozásban, hogy amit most teszünk, milyen hatással lesz a dolgok jövőbeni alakulására, ha nem változtatunk (illetve hogyan kellene változtatnunk érzelmeink és gondolataink minőségén is irányán, ha a jelenlegitől eltérő jövőt szeretnénk).
A Jupiter az Igazságot (is), a Merkúr a kommunikációt (is) jelenti. Ezért hát amikor ők valamilyen kapcsolatban vannak, akkor az igazmondás (a hazugságmentesítés) mindig kiemelt szerepet kap. A Mérleg jelében ez a tevékenység a harmónia szolgálatában áll.
Igazat mondani, igaz módon élni: önvédelem. Itt nem (csak) a szavak számítanak (mint ahogy a gyermeknevelésben, párkapcsolatban és eladási statisztikákban sem), hanem a megvalósított tettek, az anyagba hozott ideák.
Ugyanennek a bolygóhelyzetnek másik aspektusa, hogy egyre több gondolatot szentelünk Istennek. Töprengünk Róla, beszélünk Hozzá (alkalmasint befogjuk a szellemi szánkat és odafigyelünk a válaszaira), tehát valamilyen módon felvesszük Vele a kapcsolatot. Érdekes praxis elhatározni, hogy egy bizonyos ideig mindenben és mindenkiben keressük Őt. Értsd: a dugóban, és a várakozó sorba pofátlanul bevágó sofőrben, az anyósunkban, a politikusokban, az adózási rendszerben és a hideg, csapadékos időjárásban. A kártevőkben. A balesetekben. A fájdalomban. Van-e vajon merszünk ezzel kísérletezni?
Esetleg van merszünk visszadobatlanul hagyni a kekeckedés labdáit, és helyettük nyitottan, kedvesen, szelíden fordulni a többiek felé?
Mondjam, vagy tudjátok már: az eredmény egészen elképesztő.
Pálcák a kézben, áldás az úton.