Volt már arról szó, de most szeretném nyomatékosítani: nem azért veszünk észre bizonyos dolgokat, hogy aztán a felismeréssel ne kezdjünk semmit. Most lehetőséget kapunk, hogy meglássuk a kimerült helyzeteket, meg tudjuk haladni lehúzó minőségeinket. Merjük meglátni, merjük észrevenni, ha eljött az ideje a múltból való elrugaszkodásnak! Szedjük össze bátorságunkat és ismerjük fel azokat az életterületeket, amik már nem hordoznak magukban Fényt, és lépjünk tovább! Ha eljön az ideje, úgyis mennünk kell. Ha nem megyünk önszántunkból, akkor is. Véssük jól a szívünkbe: „aki kezét az eke szarvára tette, hátra ne tekintsen!”
Szerdán és csütörtökön fantasztikus égi helyzet segít bennünket céljaink megvalósításában. Kitűnő idő lesz ez úgy a kristály-varázslatokhoz, mint az angyalmágiához. A kristályok és az angyalok most egyaránt abban segítenek minket, hogy megértsük valódi életirányunkat és megvalósítsuk céljainkat. Ha úgy akarjuk, gyökeres változás következik életünk anyagi vonatkozású szegmenseiben. A kristályok és az angyalok segítségével (választhat ki-ki egyéniségének és vérmérsékletének megfelelően) akár radikális fordulatok is történhetnek életünkben, melyek végső soron céljaink eléréséhez, küldetésünk megvalósításához visznek minket közelebb – lépésről lépésre.
(Itt jegyzem meg, hogy egy jól eleresztett és emberesen átélt káromkodás is imának számol, ha tökéletesen jelen vagyunk neki, érzelmet viszünk bele és koncentráljuk köré gondolatainkat. Vegyük észre, milyen félelmetes hatékonysággal hozzák ezek a kimondott „imádságok” a maguk kis csomagjaikat életünkbe! Aztán meg csak pislogunk a kupacra, mint vakond a sáv-alapra.)
Magyarul: ha ismerjük valódi vágyainkat, ha a MOST-ból fókuszált gondolatot küldünk a Létezésbe (értsd: jelen vagyunk és imádkozunk), jó eséllyel segítő erők lendülnek mozgásba, hogy elénk hozzák, amit kértünk. Ideje jön a különféle bőség-varázslatoknak, a szellemi és lelki fejlődésnek, a hosszú távra való tervezésnek, a jövő megalapozásának, anyagi téren a vetemény learatásának.
Fontosnak tartom még, hogy amikor angyalkommunikációról beszélünk, nincs „jó” vagy „rossz” ima. Kérem szépen, az angyalok nem hülyék: ha jelen vagyunk a pillanatban és világosan megfogalmazzuk kérésünket, és képesek vagyunk koncentrálni gondolati erőnket, meg fognak érteni bennünket akkor is, ha nem kértünk fel papot vagy más médiumot közvetítőnek. Az angyalok minden nyelven értenek és segítenek, ha kérjük őket. Mert a mi fejlődésünk és nemesedésünk az ő céljuk is.
Pálcák a kézben, áldás az úton.