Nap-Vénusz és Mars-Jupiter együttállások köszöntik az új esztendőt. Ha hiszünk abban, hogy minden dolog kezdetében benne foglaltatik a dolog egésze is (én hiszek ebben), akkor bátran kijelenthetjük, hogy ez a naptári évünk gazdag lesz szerelemben, praktikus harmóniában (illetve az arra való törekvésben) és igazságban (ebből pedig az erőteljes változatban). Előtérbe kerül(het) továbbá (végre!) az anyagi síkon való teremtés. Lehet ez gyermekáldás, anyagi gyarapodás, gondolkodás átformálódása, bármi. Ha úgy döntünk, lehet ez az esztendő a boldog bőség időszaka. A csillagos égen minden adott hozzá, már „csak” a fejekben-lelkekben van rendeznivaló.
Érdemes arra felkészülni, hogy mostanában esetleg a változások nem évek alatt, kipárnázottan és lassan történnek, hanem radikálisan, azonnal és gyökeresen. És felfedezhetjük, ha akarjuk, hogy ennek akár lehet örülni is.
2-án kora hajnalban áll majd a Hold pontosan szemben a Nap-Vénusz együttállással. Kedden tehát egy szép, Vénusszal gazdagított teliholdra ébredhetünk. A szokásos érzelmi dömpinget tompítja a Bak zodiákusi jel praktikuma és racionalitása, no de a furfangos Plútó ott settenkedik ám a közelben, szóval azért jégkirálynőségre ne számítson senki.
Kedden hajnalban álmaink a múlt-jövő tengely vonatkozásában hordoznak üzeneteket. Aki nem szokott emlékezni az álmaira, arra is odafigyelhet, amit frissen ébredve, álom és ébrenlét határán érez, gondol, ami ilyenkor eszébe jut. Ez ugyanúgy érvényes. Főként, ha vannak életünkben „merre tovább?” típusú kérdések, ez a nap (de még a kora reggel is) fontos információkat hordoz. A nagyobb íveket, hosszabb távokat átölelő belátást, gondolkodást a Merkúr is segíti. A naptári év kezdete még optimális az előttünk álló etap átgondolására, a vonatkozó tervek összegyűjtésére, leírására.
Azoknak, akik jelenleg nem élnek párkapcsolatban (de vágynak erre), lehet hegyezni a szívüket, mert az előttünk álló időszak bizony szerelmetes energiákban gazdag lesz, és ezek az energiák most megvalósulásra törekszenek az anyag világában (tehát nem elégszenek meg azzal, hogy csupán álmodozva vannak, vagy képzelgések tárgyai).
Pálcák a kézben, áldás az úton.