Amióta nem írok naponta Csillagrejtvényt, olykor megtörténnek velem olyan furcsaságok, hogy két bejelentkezés között egy-egy rafinált bolygó átsettenkedik egy másik zodiákusi jelbe, vagy másik csillagképbe. Most is ilyenféle tapasztalattal gazdagodtam: a Merkúrt immár a Nyilasban, a Vénuszt pedig a Skorpió jelében (de még mindig a Szűz csillagkép angyali tartományában) üdvözölhetjük.
A Nyilasban járó Merkúr oltári figura: arra késztet bennünket, hogy egy-egy odamondással lyukat üssünk a százas kör közepébe – olykor bizony figyelmen kívül hagyva ezen odamondások érzelmi és kulturális következményeit. Előfordulhat, hogy ilyenkor az foglalkoztat bennünket, hogy gondolataink szikrázásával kápráztassuk el környezetünket (vagy éppen saját magunkat). Elménk akár a tűz, látjuk a nagy rendszereket, összefüggéseket; ettünk a Bölcsek Kövéből, és (mert azért alapvetően kedves emberek vagyunk) okosságainkat szívesen meg is osztjuk társainkkal. Hiszen rájuk nyilván nem hat a Nyilas Merkúr, kis zuzmókáim csak úgy tekeregnek az élet sűrűjében.
Khöm.
Ha úgy döntünk, futtathatjuk ennek a programnak a magas szintjét is. Ez pedig az isteni Igazság keresése, a jellemünk csiszolása (mienk jellemünké, nem a másoké!) és az életeken át történő, folyamatos és aktív tanulás.
Csillagképi értelemben ez itt a Skorpió ollójának a területe. Most tehát (kommunikációnkat és gondolatainkat segítségül szólítva) hirtelen, elvágólag vethetünk véget mindennek és bárminek, ami nem ragyogtatja, nem teszi boldogabbá életünket.
Kép: fineartamerica.com
A Vénusz a bűbájos Mérleg jeléből átrobbant a vagány Skorpióba. Ideje van az argentin tangónak, csak ennyit mondok.
Na jó, mégsem csak ennyit.
A Hádész uralma alatt járó Szer-elem planéta meg- és felkeveri titkos mélységeinket és szenvedélyeink is beköszönhetnek egy macskapöcsös barackpálinkára. Mindig fel lehet fedezni a szerelem (és a szexualitás) okkult oldalát – mostanában azonban ahhoz kell művészet, ha valaki nem és nem akarja meglátni a nyilvánvalót.
A különleges energetikai makramé segítségével új értelmet nyerhet a „szerelem”, a „bölcsesség”, az „igazság”, az „ölelés” és a „halál” fogalma, valamint ezek tetszőlegesen megalkotott hibridjei.
Számítani lehet számos „állj meg, vándor!” szituációra és időnként bölcsen tesszük, ha tényleg megállunk és merengünk, töprengünk, újratervezünk. Vagy csak ölelkezünk egy frissítően kimerítőt és újfent életre örüljük magunkat.
Részemről úgy határoztam, hogy mindennek a magas szintjét kívánom megélni játékos, vagány és válogatott gyönyörűségek között.
Ha van kedvetek, dönthettek úgy ti is, hogy az ősök (és a pillanatnyilag fizikai testen kívül állomásozó lélektestvérek) iránti tiszteletből megélitek az anyag világának minden és bármely gyönyörét, kihasználjátok a testben történő létezés minden kincset érő lehetőségét, megízlelitek az édes cseppeket.
Igen, dönthetünk úgy, hogy például sz@runk a turáni átokra és mostantól az Ősök (és a Turul) iránti tiszteletből a boldog derű emeletén tartózkodunk életvitelszerűen.
Szégyentelen módon. Bűntudat nélkül.
A példa játékáért gondolhatok arra, hogy itt és most befejeztem azt a gyakorlatot, hogy a szenvedésemet, az aszkézisemet, a lemondást, a szegénységet és a sok hasonló limlomot ajánlom fel „áldozatképpen” a számomra fontos lelkekért vagy ideákért. Ugyanezzel a mozdulattal, egyetlen tudatos döntéssel átugorhatok oda, hogy a boldog pillanataimat, a kacagásomat, a vágypillanatok sóhajtásait ajánlom szeretettel és tisztelettel az őseimnek (és a lélektestvéreimnek) , hogy lássák: értelme van annak, amin eleddig közösen átmentünk. Hogy igenis van fejlődés, van (lehet) közösség; hogy képesek vagyunk tanulni a múlt fájdalmaiból és jobban, mindig jobban csinálni.
És hogy lehet is, szabad is boldognak lenni Terrán. Hogy a láthatatlan világok immár az öröm, a derű és a könnyed elengedettség energiáiból táplálkozhassanak.
Hogy rányílhasson végre a szemünk arra, hogy a „Siralomvölgy” táblát már qrva régen leszedték a bejárati ajtóról.
Talán ki se volt téve soha.
Áldás az Érkezőnek, békesség a Távozónak!
