Hétfőn, nagyjából a napközépben, a Kos jelébe lép a Nap, ezzel hivatalosan és visszavonhatatlanul elindítja a tavaszt. Három bolygótársa már eleve is ebben a jelben vándorolt, most a cselekvő énünket (is) jelző Nap belépésével mondhatnánk úgy is, hogy itt a világ szeme.
Csillagképi értelemben a Halakban járunk még, ez azt jelzi, hogy az új kezdetek és új dolgok elindítása hátterében jó, ha van összegzés, valamint az előző időszak elvarratlan szálainak elvarrása, valamint tanulságlevonás. (Ezekkel rengeteg macera megspórolható későbbről.)
Előtérbe kerülnek az új kezdetek. A Koshoz tartoznak a létbe törés energiái, a visszafoghatatlan tavasz-erők. A rügyben búvó, világmozgató kipattanás-energia. Ahogy egyik napról a másikra képesek ilyenkor virágba borulni a gyümölcsfák. Ahogy felgyorsulnak életünk eseményei, és sokkal könnyebb totojamentesen elkezdeni talán rég húzódó, lényegi dolgainkat.
A fontos témák elindításával érdemes megvárni legalább a hétfő délutánt, addig már nincs sok hátra. De ha van több idő, akkor lesz nemsokára (egy bő hét múlva) újhold a Kosban, no, az aztán tűzijáték a javából.
A Kos jelére jellemző a gyorsaság (akár a hirtelenség is). A kirobbanó energiák, vitalitás, erődömping. Nem, a tavaszi fáradtság nem kell, hogy hasson, ha máshogy döntünk. Fáradtnak lenni ilyenkor: teljesen ellentétes a természet működésével. Most indul az új erő, ez az évközbeni nullpont, az új kezdetek ideje. Beszéljünk akár szabadságról, akár kapcsolatokról, akár teremtésről, tanulásról, vagy bármiről: ideje van elkezdeni, elindítani, vagy legalább elkezdeni gondolkodni rajta.
A többi aztán megy magától.
Pálcák a kézben, áldás az úton!