A Mars egyre közelíti az Uránuszt a Kos jelében, immáron érezhető az együttállás hatása. Mivel pedig az Uránusz most alapból inspirációs kapcsolatban van a Jupiterrel és teremtőben a Plútóval, a Mars belépése úgy is hat, mint amikor feltekerjük a hangerőt egy egyébként sem halk zenemű közben.
Mostanság az új dolgok elindítása van porondon (egyszerre a lezárással, ami bámulatos lehetőség, hiszen nem kell régi hátizsákokat új magaslatokra cipelni). Figyelmünk homlokterébe kívánkozik, hogy akkor érdemes új akármibe kezdeni, ha az igaz (tehát megfelel lelkünk igazságának), és lehetünk bátrak akár nagyban gondolkodni, hiszen a Bak jelében járó Plútó még mindig a gyökeres (sors)fordulatot támogatja. Megjelenhet ez abban is, hogy most hirtelen el tud kezdődni (be tud indulni) valamilyen, számunkra fontos, ám eddig blokkolt(nak érzett) folyamat.
A Mars – mint erő – az Uránusz okán azokba a dolgainkba vezetődik bele, ahol van minek kiderülnie. Ha sikerült ezeket már valamennyire felszínre hoznunk és elfogadnunk, akkor jöhet a következő lépés: erőt tehetünk a mostanihoz képest egy (vagy akár sok) lépéssel szabadabb élet ideájába. Az Uránusz a Tarot-rendszerben a Bolondhoz tartozik, képviseli tehát a különlegességet, a négyzetraszterből kiszabadult szellem szárnyalását, a zsenialitást és a bölcs szabadságát. Amikor megjelenítjük életünkben a szándékot, hogy elindulunk az igaz, szabad és tiszta dolgok felé, és megengedjük magunknak a szokatlan, különleges (olykor különc, esetleg renitens) működéseket, váratlan ajándékokat szüretelhetünk a Sors jutalmaként.
Az Örök Játszótér már csak ilyen kalandos.
Pálcák a kézben, áldás az úton.