December utolsó napjaiban a Mars és a Neptunusz emelő, tanító fénykapcsolatot alkotnak egymással. Zodiákusi értelemben két Víz elemű jel, a Skorpió és a Halak jele érintett, az érzelmeknek és a lélek dolgainak fontos szerep jut tehát.
A naptári év vége jó alkalom az előző év összegzésére, átgondolására, ezt követően a következő év terveinek és céljainak átgondolására. Ezt segíti az említett trigonkapcsolat. Ebben az olvasatban az összegzésből erő születik. Ez lehet akár érzelmi erő is, melyet a befelé fordulás segít koncentrálni és a vágyaink szolgálatába állítani.
Dátumtól függetlenül a Marsnak és a Neptunusznak a magas szintű kapcsolódási megvalósítása az, amikor lelkünk mélyének rejtett (erő)tartalékait aknázzuk ki és állítjuk fontos céljaink és igaz vágyaink szolgálatába. Ezekben a napokban kézzelfogható tapasztalattá válik, hogyan adnak erőt (akár fizikai, akár szellemi formában) a meditáció és a különböző okkult gyakorlatok. Ha a Zodiákust nézzük, a Bak jelében járó planéták (vannak páran) segítenek a koncentrálásban, kitartásban és az önfegyelmet kívánó játékainkban.
Várható ezek mellet érzelmi dömping és hangulatingadozás. A vonatkozó művészet: rájönni, hogy egy dolog megélni a szélsőséges mélységeket és magasságokat, és egy másik dolog engedni ezeknek, hogy végletesen befolyásolják hangulatunkat, boldogságunkat vagy önmagunkról (esetleg a világról) alkotott ítéletünket.
Pálcák a kézben, áldás az úton.