Tegnap Somlósi Lajos „Nemes nemiség” című előadását volt szerencsém hallhatni. Egyfelől kellemes élmény volt egész mondatokat szinte szó szerint visszahallani a Lilith-kurzusból, másfelől sok érdekes nézőpontot ismerhettem meg. Különös volt egy férfi tanító szájából hallani a női létezést mételyező trendeket és külső hatásokat. De– talán éppen az előadó férfiúi mivolta okán – ezek a gondolatok hitelesen és szilárdan állnak magukban is. Érdekes volt továbbá egy független gondolkodótól arcunkba kapni azokat a szikár tényeket, amelyek egész generációkat képesek megnyomorítani.
Valamennyi gondolat közül egyet gombolyítok most tovább, és ezt is azért, mert nem előzmény nélkül való. Kedvenc terapeutámmal hosszú órákat beszélgettünk ebben a témában, része a tanfolyamnak, és előkerül majd’ minden személyes találkozás alkalmával is, mégis újra és újra szükségét érzem átgyalogolni rajta.
Azon kezdeném, hogy ha fellapozzuk az internetet, csilliárd tippet, tanácsot, tablettát és étrendet találunk, mely mind segítene lefogyni (vagy meghízni). Ugyanakkor mindössze egy-két forrásban bukkan fel az az ötlet, hogy akadjunk rá a lényünk legmélyén lakozó Istenre, tudatosítsuk, hogy ő EGY velünk, és amikor ez a tudás a mienk, akkor ragyogni, tündökölni kezdünk olyan belső sugárzással, ami egészen független a kilók, az évek, vagy a ráncok mennyiségétől.
Hümm.
Ezt a divatlapok is elfelejtik megemlíteni, igaz-e?
Kép: alphacoders.com
Kimegyek az utcára, és vékaszám látom a fizikailag gyönyörű, ám önmagával elégedetlen, és ezért feszült, szorongó hölgyeket és urakat. Bár ez a vírus mindkét nemből szedi áldozatit, azt el kell ismerni, hogy a hölgyek elméje fogékonyabb. Annyira erős ez a jelenség, hogy többnyire eszünkbe sem jut gondolkodni felőle, ehelyett tudatalatti motivációként kesergetjük vele napjainkat.
És itt nem azt mondom, hogy ha valaki nem érzi jól magát a bőrében, az ellen nem lehet tenni. Rengeteg hatékony módszer létezik a test tisztítására, aminek következménye, hogy eltűnnek a felesleges kilók, széppé válik a bőr, ragyogóvá a haj. És itt a testmozgás is, ami a fizikai szinten szükséges ahhoz, hogy a spirituális úton haladni tudjunk. Bizony-bizony: a spiritualitás (haladó szinten) fizikai állóképességet igényel. Ám a fizikai szépség nem előfeltétele annak, hogy valaki belülről ragyogtassa valódi lénye gyönyörűségét. Biztosan mindannyian ismertek önmagukkal harmóniában élő embereket, akik nem felelnek meg a divatlapok szépség-trendjeinek, erre nem is vágynak, mégis jó a közelükben lenni, mégis vonzzák az embereket, mint a fény az éjjeli pilléket. Nem kizárólag a szexuális vonzerőre gondolok most. Sokszor jó az ilyen embereknek csupán a közelében lenni, sütkérezni a belőlük áradó kiegyensúlyozottság, nyugodt derű fényében.
Mindannyian érzékeljük, hogy ez az állapot jó, de kevesen tudjuk, hogy egyáltalán el lehet-e érni, és ha igen, akkor hogyan kellene hozzákezdeni.
Édesanyaként tanítjuk a lányainkat fogyókúrázni, de nem tanítjuk meg Nekik, hogyan találhatnák meg önmagukat a szívük belső szentélyében, és hogyan válhatnának gyönyörűvé úgy, hogy ez egészen mellékes legyen számukra. Hogy ne a külvilágtól függjön az önértékelésük.
Ahogy a fent említett drága-kedves Terapeuta szokta volt mondani: az ÖN-értékelés nem véletlenül nem KÖZ-értékelés. Arról szól, hogy én magam hogyan és hova értékelem MAGamat.
Bővebben nem térek ki az anyai mintákra, de az nagyon feltűnő, hogy sem otthon, sem az iskolában nem tanulunk az önazonosság csodájáról. Mintha egészen fontatlan lenne, holott a tisztességnek, gerincnek, értékes emberi életnek, méltóságnak és a többi ilyesminek mind ebben tocsog a gyökere. Vagy innen szárad ki, attól függően, milyen állapotban tartjuk lélektavunkat.
Ezzel kapcsolatban az egyetlen tennivaló, hogy felfedezzük magunkban Istent. Itt nem nagyon van lépcső, meg fokozatosság. Önmagunk belső csendjében töltött értékes idő kell hozzá, az elme nyugalma. Először az intellektuális szinten történő tudatosulás, majd ennek átitatódása a tapasztalási tartományba.
És készen is vagyunk.
Onnan lehet észrevenni, hogy jól dolgoztunk, hogy elkezdjük vonzani az embereket. Elkezdjük vonzani a mosolyokat. A kedvességet. A figyelmet.
Emlékeztek, mit szoktunk mindig mondani? Hogy abból tudunk csak adni, aminek mi is bővében vagyunk.
Ha nem szeretem magam, hogyan tudnék szeretetet adni? Ha nem bocsátok meg magamnak, hogyan tehetném ezt embertársaimmal? Ha nem hiszek magamban, hogyan áltathatok bárkit azzal, hogy Benne viszont tiszta szívvel hiszek? Hát… a dolog ily módon legalábbis véleményes.
Soha, senkinek ne higgyétek el, hogy mindennek az alapja a tudatosodás!
Hanem próbáljátok ki!
Pálcák a kézben, áldás az úton.
