Az ember természete szerint szabad. Amikor erről a szabadságról önként lemond, olyan szerepet próbál játszani, amire nem született. Szétnézek, és folyamatosan azt látom, hogy hurkapálcával próbálunk hógolyózni és porszívóval gyöngyöt fűzni. Kedvesek, ezek a dolgok így nem működnek. A gyerekeket beadjuk óvodába és iskolába, hogy lehetőleg mindenféle egyéni jelleget lefaragjanak róluk, és nem azt figyeljük, hogy milyen feladattal jöttek, hogy milyen tevékenységeket választanak alaptermészetük szerint, hanem eldöntjük, mivel lehet jól keresni, vagy bennük akarjuk megélni beteljesületlen álmainkat.
Hát fúj!
Emberekkel találkozom nap mint nap, a legkülönbözőbb életekkel, a legkülönbözőbb foglalkozásokkal. És nem az az általános, hogy mindenki azt teszi, amiért jött, hanem ellenkezőleg. A gyógyítók könyvelnek, a művészek irodát vezetnek, az adminisztrátorok tanítanak, a könyvelők gyógyítanak, a tanítók tetőket készítenek, és így tovább, a végtelenségig. Ha van tízféle foglalkozás, és van hozzá tíz ember, akkor jó eséllyel úgy keverjük a társadalmi kártyákat, hogy még véletlenül se foglalkozzon senki azzal, amit szeret.
Kép: alphacoders.com
A megafurfang az, hogy a világon minden egyes tevékenység álom-munka valaki számára (értem itt az értékteremtő tevékenységeket, amik nem rákos daganatokat fejlesztenek a társadalmak testén).
Ha a Létezésbe kell halász, lovász, madarász, akkor születik három kisgyermek. Az egyik egész nap az akvárium előtt bambul és ha nem figyelsz oda, egy pillanat alatt könyékig van a hínárban. A másik leül a fűbe, becsukja a szemét, és ha egymérföldes körzetben van szabadon lévő ló, az oda fog hozzá menni és odadugja bársonyos orrát a tenyere alá. A harmadik már háromévesen tudja, mit eszik a vörösbegy és önállóan gondoskodik a kismadarak téli táplálásáról és itatásáról. Aztán ezt a három kisgyermeket bedarálja a Nagytestvér, és a halászból lesz informatikus, a lovászból lesz közgazdász, a madarászból pedig jogász. Mert ezek perspektivikus szakmák.
Ne értsetek félre, nem szándékom senkit megszólni meg gyógypedesen szájbarágni, de mindenki panaszkodik a világ milyensége miatt, közben nem gondoljuk végig, hogy a Kozmoszban minden a Rend állapotát vágyja. Nekünk, embereknek, van belső tájolónk, úgy hívják: érzelemvilág. Hát akkor miért csodálkozunk, hogy rosszul érezzük magunkat, amikor senki nincs a helyén?
A szabadság azzal a felismeréssel kezdődik, hogy nem vagyunk a helyünkön. (Aki ott van, az ne öltözködjön, őt ez az eszme természetesen nem futja körül.) Aztán következik a döntés, hogy elfoglaljuk a helyünket. És amikor ez sikerül, az a szabadság. Mert a „helyünkön lét” kiiktatja a félelmet, és eszméletlen mennyiségben szabadítja fel az energiákat bennünk és körülöttünk. A szabadság nem azért hoz magával radikális változást, mert muszáj neki, hanem mert ha a helyünkön vagyunk, felszabadul mindaz az energia, amivel eddig elfojtottuk ellenérzéseinket, magyaráztuk magunknak, hogy „nem baj, ha f.s, de legalább biztos”, és nyomtuk elfele magunkban valódi vágyainkat.
Ez az erő pedig az, amellyel Isten öt nap alatt megalkotta a teremtett világot.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
