Miközben telnek az évek, egyre többekkel van szerencsém beszélhetni párkapcsolatokról, szerelmi ügyekről, nemi szerepekről és lehetőségekről. Olyan is előfordul, hogy sikerül kitörni a „nő legyen nő, de akkor a férfi is legyen férfi” búgócsigából. Sokat foglalkoztatott az elmúlt években, hogy a hagyományos társadalmi berendezkedéshez képest manapság mik az urak lehetőségei, ha férfiasak akarnak lenni, de faragatlanok nem, ha el szeretnék bűvölni szívük hölgyét, de meg is akarják vetni a lábukat a materiális világban.
Anno egy pódiumbeszélgetésen Kassai Lajos is hasonló irányba indult el. Azt mondta akkor, hogy körbenéz, és azt látja, hogy a városlakó férfinak annyi lehetősége maradt férfiúi rátermettségének bizonyítására, hogy leviszi a szemetet.
Lajos egy csodálatos, magaálmodta birtokon lakik, lovak és egyéb tündérlények között. Otthon náluk elég sarkosak a nemi szerepek, hiszen nagyrészt a hagyományos életformát követik: a férfi fát vág, tüzelőt hord a házba, kitrágyázza az istállót, megemeli a nehéz dolgokat, míg asszonya csinosítja a fészket és ügyel a házitűzhely melegére.
Ám mi történik azokkal, akik a modern, és/vagy városlakó életformában találták meg számításukat?
Mostanra nagyjából felfedeztük valamennyi kontinenst (amelyiket nem, az várhatóan a középtávú jövőben is rejtve marad), nagyjából kialakultak a nemzetállamok határai (ahol ez értelmezhető), a keresztes háborúk is kifújtak érdeklődés hiányában (szerencsére), a lovagi erényeket belepte a rozsda (nincsenek már védhető úrasszonyi szemérmek és a lóval és karddal szolgálható nemes ügyekből is hiány van), a nemes lovagi versengések önmaguk karikatúrájába fordultak a zöld jelzésre induló f@szméregetéssel, a fizikai munka nagyrészt gépesítve van, és a második nagy háborút követően felszárnyalt az emancipáció keselyűje is a kék ég magasába. Ez utóbbinak folyományaként vannak női súlyemelőversenyek, női traktoristák, az orvosi karok, jogi karok és más, szaftos képzések is szép számban fogadnak női hallgatókat. Tehát már az sincs, hogy a férfi hozza haza a pénzt és az asszony ügyel arra, hogy a szaporulat jó nevelést kapjon és a cseléd megfelelően végezze a dolgát.
Jah, már cseléd sincs. Illetve van, csak máshogy hívják és nem a polgári háztartásokban dolgozik.
Adva van tehát a modern párkapcsolat, ahol az asszony ugyanúgy keres (vagy jobban), ugyanolyan autót vezet (vagy jobbat), ugyanolyan végzettsége van (vagy jobb), és ugyanúgy kinyitja magának az ajtót és felveszi a kabátot (vagy jobban).
Meg tudjuk emelni a székeket és a kartonos ásványvizet, és csípőből utasítunk el mindenfajta lovagias segítséget, merthogy nem vagyunk mi gyengék, bármit (is) képesek vagyunk egyedül megoldani.
Közben nem vesszük észre, hogy a férfiak eleinte még próbálták nekünk kinyitni az ajtót és felsegíteni a kabátot, esetleg még az éttermi számlát is megkísérelték állni, legalább az első randikon. Aztán szép lassan (a folyamatos fejjelfalnak megszégyenülésekből tanulva) felhagytak eme kísérletezésekkel… és maradt a Kassai által említett szemétlevivés. Ha ugyan.
Mert már az elemes bútort is jobban/gyorsabban szereljük össze mi, csodálatos női lények.
És ma mi van? A méltán népszerű Macska-duettből idézhetném: „akkó’ szaladj te!”
Meg is állhatnánk ezen a ponton sajnálkozva, ha nem maradt volna meg még itt-ott nyomokban az a halvány igény a férfiakban, hogy ha a fene kannibalizálódik is, ők akkor is valami módon férfiak akarnak maradni és ezt tettleg is meg kívánják tapasztalni.
Amikor ezek az urak (a modern világ unikornisai) felteszik a kérdést, hogy mi marad nekik, nagyon kevés lehetőségből választhatunk. Mert nem mindenkinek áll módjában megtanulni lovagolni, vagy más hasonló, férfias időtöltésekkel szerezni tesztoszteron-igazolást.
Van azonban valami, ami annyira kézenfekvő, amennyire zseniális megoldása ennek a dilemmának. Ez a varázslat pedig a TANGÓ. Az argentin, természetesen.
Hogy miért nem azt írtam, hogy a tánc? Hát mert nem pasikról beszélünk, hanem férfiakról. Az argentin tangó fahordóban érlelt, testes bor. Felnőtteknek való. Minden tisztelettel a többi tánc felé (nagyon kevés kivétellel, mint pl. a magyar néptánc, ami szintén felnőtteknek való időtöltés), egyik divattáncnak a birodalmában sem lelhető fel a kiforrott, felnőtt, értékes létezésnek valamennyi leképeződése.
Mindegyik tánc csodálatos és mindegyik más-más életszakaszra rímel. Vannak magányos táncok, csoportos formációk, és a páros táncoknak is olyan arzenálja, ahol mindent áthat a személytelen életöröm, és a kapcsolat kimerül egy-egy kézfogásban, a csípők súlytalan, pillanatnyi összekacsintásában.
Az argentin tangó már akkor fajsúlyosabb, amikor még el sem kezdődött. És ez az a világ, ahol az igazi férfi megmutathatja önazonos erejét.
Ez az a terep, ahol örülünk a határozott, céltudatos, mégis érzékeny férfienergiának. Itt teljes szépségében kibontakozhat az értő figyelem. A férfiak (és itt hadd maradjak a hagyományos szerepeknél) megélhetik, hogy valaki bizalommal követi őket, hogy a partner örömmel fogadja a stabilitást, biztonságot, megbízhatóságot és iránymutatást, amit kínálnak.
Nem csak maga a tánc, hanem már az odáig vezető út is csillog a finom eleganciától.
Az argentin tangót ritkán táncolják pólóban. De ha mégis, hát akkor is a jobbikban.
Az urak és hölgyek szépen felöltözve, ápoltan és illatosan jelennek meg tangót táncolni. Minden este izgalmas bűbáj: egy-egy tánc egyben (és elsősorban) az ölelésről szól, magáról a két ember közötti kapcsolódás minőségéről. Egyesek úgy tartják, hogy amilyen az ember a táncban, olyan lesz az ágyban. Ezt sem alátámasztani, sem cáfolni nem tudom, de ha kést szegeznének a halántékomhoz, inkább arra hajlanék, hogy elfogadjam igaznak.
Arról is hosszasan lehetne mesélni, miképpen élhetik meg az érzelmileg érett, felnőtt nők az erejüket, szenvedélyüket és nőiségüket a táncban, de az már egy másik mese. Úgy hiszem, hogy a modern nőnek sokkal több lehetősége van önazonosan megmutatni magát, mint az uraknak. Ezért hát szóljon most róluk ez az írás. Vagyis szóljon a lehetőségről, amit a valódi férfiak keresnek (és ebben a világban megtalálhatnak), hogy elegánsan, városi és modern körülmények között is igazán, önazonosan és méltóságteljesen élhessék a maszkulin erőt.
Nem ígéri senki, hogy ez a tudás ingyen van. Hiszen a testnek újfajta mozgásformákat kell tanulnia. Minő szerencséje a praktikus elmének: itt is vannak témák, amiket mérnöki precizitással ki lehet elemezni, meg lehet érteni, és később a zenével összhangban lehet terveket készíteni és kivitelezni. Amikor argentin tangót tanulunk, az esetek zömében fejben előbb fáradunk el, mint fizikailag.
Viszont amikor az ember hajlandó energiát tenni a táncba, odaszenteli a figyelmét, az idejét és a kitartását, akkor a befektetett energia és öröm sokszorosa térül meg.
Az urak megtanulják, mitől lesz valaki jó vezető. És hadd áruljak el egy titkot: ugyanattól lesz valaki nagyszerű táncos, amitől nagyszerű ember. A felnőtt élet (és párkapcsolati működés) leképezhető a táncban, és ha valaki tudatosan van jelen, miközben táncolni tanul, óhatatlanul megérkezik egy magasabb minőségű, vagyis inkább jobb kiadású önmagához. No igen. Amikor a testünkön keresztül tanulunk, egy csomó minden besettenkedik az analitikus tudat mellett, egyenesen a mélytudatba.
Gondolnátok, hogy ez csak egyike az örömteli ráadásoknak?
Kérlek szépen, ne higgyétek el ezt sem. Teszteljétek.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
(Kép: Fabian Perez – Tangó)
