„Legyen ünnep az égben és ünnep a Földön…”
Belépvén az adventi időszakba – bár a sötétség egyre mélyül, egyre beljebb és beljebb haladunk önmagunk feltáratlan mélységeiben – figyelmünket már az Égi Ígéretre irányítjuk, mely a Fény születéséről, önmagunk megváltásáról szól. (Emlékszünk, ugye? A megváltás sosem külső kategória!) A várakozás most következő idejében helye van a csendességnek, az összefoglalásnak, visszatekintő elemzésnek. Helye van azért, hogy a belső és külső tapasztalások megértésével a következő időszakban magasabb szintre emelkedhessünk, a megszerzett tudást a gyakorlatban is alkalmazzuk, saját életünkben.
A Fény születése kapcsán hajlamosak vagyunk Krisztusnak, a Megváltónak szülinapjára gondolni és a karácsonyi bulik körül forgolódni. Még az is szóba jön ilyenkor, hogy a Fény születését ünnepeljük, és azt a fiút, aki egykor megszületett, hogy fényt hozzon a Földön élő emberek életébe.
Egy bizonyos szintig ez elég is, teljesen jó és nincs is ezzel semmi baj. De később már szükségképpen ráébredünk, hogy a téli napfordulóhoz kötött misztérium arról szól, hogy a Teremtő Fénye bennünk születik, bennünk éled újjá. A szeretet fényét a mi küldetésünk sugározni a világban, függetlenül attól, mennyi nehézségünk, mennyi gondunk és problémánk adódik a hétköznapi életben.
A világ fényesítése belső erő. A világba a Fény nem a Nagy Atyaisten akaratával, hanem az egyének lelkéből ragyogó világossággal érkezik. Atya sugározhatja a fényt, amíg elkékül a szája, ha az emberek nem készek a fogadására.
Advent a Fény fogadásának felelőssége. Az emberiség (ember-is-ég) gyakorlati vizsgája: képessé váltunk-e a Mindenség szeretetének gyémántfényű tündöklését magunkon átszűrni, továbbsugározni a világba. Először nem kell ám Teréz Anyára gondolni. Mindenkinek van testvére, anyósa, főnöke vagy szomszédja. Mindenki találkozik NAV-csinovnyikkal, BKV-ellenőrrel, parkolóőrrel. A művészet ott kezdődik, amikor megnézzük, ki a legfájóbb tüske életünk körme alatt, és felé fordulunk teljes szeretetünkkel némán, mindenféle külső megnyilvánulás nélkül akár. Pár másodperc, talán még annyi sem. A látható világban semmi nem történik. Mégis: ezekből a pár másodpercekből épül az a csodálatos, jobb világ, amiről mindannyian álmodunk.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
(Fotó: csillagmuveszet.blogspot.hu)
