Mindennapjaim szerves részét képezi a hölgyekkel való beszélgetés, ezen belül is a „hol vannak a Férfiak?”, illetve a „nincsenek Férfiak” témakörök. Férfiak márpedig vannak, csak talán fokozottan rejtező üzemmódban, esetleg titkolni igyekezvén éppen azokat a tulajdonságokat, amelyeknek pedig a nőknek ez a megváltozott, szabadság felé igyekvő csoportja (akiket szeretek úgy aposztrofálni, hogy „mi”) erőst örülni tud.
Kép: pinterest.com
Létrehoztunk egy tematikus napot, ahol megmutatjuk a nyitott és vállalkozókedvű jelentkezőknek, hogyan változtunk mi, a női oldal – anyáink mintáihoz és működéséhez képest.
Mindennapjaink élő tapasztalatait csokorba gyűjtöttük, és megmutatjuk a jelenlévő uraknak vágyainkat, céljainkat, és elgondolásunkat arról, milyen utak vezethetnek a közös boldoguláshoz. Úgy, ahogyan beszélget az ember, még véletlenül sem kinyilatkoztatás-jelleggel.
Elmondjuk Nekik, amit Ti is elmondanátok szívesen. Ti, akikkel hasonlóan gondolkodunk. Akikkel képzeletben, vagy akár a valóságban is, egy sátor alatt nevelkedünk.
Szabad persze sopánkodni, hogy nincsenek férfiak, és aki van, az is miért rossz. Ám mi célszerűbbnek találjuk, ha elvárások, kritika és számonkérés helyett megbeszéljük Velük (igen, a Férfiakkal, akiket mi szeretünk és a szövetségeseinknek tartunk), mire figyeljünk, miben változzunk, mit alakítsunk át és ki…
Mi, közösen. Férfiak és nők.
A saját boldogulásunkért. A gyermekeink derűsebb, szabad jövőjéért.
Úgy érezzük, a régi férfi-női minták viselhetetlenül feszesek, zártak, szorosak. Úgy érezzük, új nemzedék érte el azt a szintet, ahol szükségképpen porrá égnek a régi klisék, ahol új utakban és jó érzéseket keltő megoldásokban kell gondolkodnunk. Muszáj. Annak érdekében, hogy senki se érezze férfi és nő (szent) szövetségét szükséges rossznak, börtönnek, hadszíntérnek. Annak érdekében, hogy kiteljesedhessünk. Mindenki abban, amiben jó. Amiért jött.
Arra kérünk Benneteket, akik szintén a „mi”-be tartozónak érzitek Magatokat, hogy mondjátok el a környezetetekben található nyitott gondolkodású Férfiaknak, hogy fontosak, hogy számítanak, és hogy úgy érezzük: az ő aktív együtt- és közreműködésük elengedhetetlen, szükséges eleme a teljességünknek. Mert (némileg sarkítva) kijelenthetjük, hogy a „mi” célunk többé már nem a fele-ség, sokkal inkább az egész-ség állapota.
Velük együtt.
Létrehoztunk egy alkalmat, ahol kicserélhetjük a gondolatainkat, tapasztalatainkat. Ahol megtanulhatjuk egymást – újra.
