A spiritualitásban van egy kedves paradoxon. Nevezetesen: maga a spiritualitás túlnyomórészt az analógiák mentén működik; az „is-is” elvén messzebbre jutunk, mint a „vagy-vagy” útválasztókat használva. Ugyanakkor a spiritualitás maga az emberlény legnagyobb vagy-vagy kérdése. Ahogy a fizikai létnek is van néhány egymást kizáró aspektusa, úgy a spirituális létezés sem működik együtt néhány dologgal.
Írok példát.
Nincs olyan, hogy kicsit viselős vagyok. Vagy gyermeket várok, vagy nem. Igen vagy nem, fehér vagy fekete. Nincs átmenet. Nincs „is”. Pontosan ugyanez a helyzet azzal, hogy spirituális lénynek vallom magam, vagy nem.
Ha spirituális lénynek vallom magam, az egy olyan út, aminek választásával a kizárólag anyagelvű világszemléletet elutasítom. Ha spirituális létezőként gondolok magamra, azzal életformát, filozófiát, univerzális helymeghatározást választottam. Egy rakat olyan valamit, ami kizár sok mást.
Ha magamat kozmikus lényként határozom meg, tisztában vagyok azzal, hogy (i) MINDEN energia, és hogy (ii) a gondolataim és érzelmeim határozzák meg a körülöttem megjelenő világot, és (iii) ezzel MINDENKI más is így van ezen a bolygón.
Ez csak az ukrán válság kapcsán jutott eszembe.
Kép: youtube.com
A jelenség: a világ valamely pontján fegyveres konfliktus van (ilyen mindig van valahol). Az ismerőseim a Facebookon (igen, nekem is vannak) nyakra-főre osztanak meg olyan cikkeket, melyek ennek kapcsán a harmadik világháborút vetítik előre. Egyre többször jelenik ez meg beszélgetésekben is. Olyan embereket is foglalkoztat ez a téma, akikről egyébként tudom, hogy elvileg (!!!) a lélek útját járják.
Ismét kaptunk egy torzító lencsét, és úgy tűnik, megint nem vesszük észre a szemüveget, csupán hüledezünk a rajta keresztül látott borzalmas képen.
Az anyagelvű világképet a spirituálistól elválasztó szakadék két partja a következő: vagy anyagelvű vagyok, és akkor odafigyelek a hírekre, félek a háborútól és aggódom, mi fog történni a családommal és a gazdasági helyzettel, VAGY spirituális létezőként határozom meg magam, és akkor TUDOM, hogy a gondolataim és érzelmeim határozzák meg a valóságomat.
Akkor (tossza meg a hóhér!) TUDOM, hogy a gondolatom egyenértékű minőség az élő Isten teremtő gondolatával. TUDOM, hogy a gondolatom az Univerzum egyetlen valóságos teremtő energiája. Akkor TUDOM, hogy amire figyelek (=amire a gondolati energiámat koncentrálom), annak erőt adok, azt hozzásegítem a megvalósuláshoz. Ha mindezeket TUDOM, és ennek ellenére elképzelem a hazámat, amint lángokban áll, elképzelem a szeretteimet, ahogy az Ukrajnából induló világégés közepette golyók vagy bombák szaggatják miszlikbe fizikai testüket, közben erőteljes félelem szorítja össze a gyomromat és nehéz lesz a szívem, akkor az egész tudatosságom, szellemi útjaim, tanfolyamaim összességét lehúzhatom a klotyón.
Év(tized)ek óta sulykolják tiszta forrásból táplálkozó tanítók, hogy a félelem a világegyetem egyik legerősebb energiája, és hogy körülbelül ez az egyetlen erő, amellyel az ember vissza tudja tartani magát a teremtéstől, pontosabban a méltó emberi működéstől.
Amikor spirituális emberként azon lefetyel az agyam, hogy a háborút félem, akkor ez azt jelenti, hogy nem tanulok semmiből. Ezzel az erővel mehetnék vissza politikai gazdaságtant és Marx-Lenin összest tanulmányozni, mert a lényegből nem fogtam fel semmit!
Aki elindult a Lélek ösvényén, és ezt ki is mondja magáról, és mindezzel együtt aktívan és folytatólagosan félni merészel, véleményem szerint tudatos árulást követ el a sorsa, fajtája, életterve és valamennyi létező emberi érték ellen. És komolyan nem tudom, melyik veszélyesebb: ha ez az árulás tudatos, vagy ha észre sem vevődik, és tudattalanul megy végbe. Mert ez utóbbi esetben az ember csak egy spirituális ruhába öltözött báb. De attól még báb.
Büszkék vagyunk arra, hogy magyarok vagyunk? Büszkék vagyunk arra, hogy a Nyilas meg a Turul népe vagyunk? Hogy Nimród volt az első királyunk? Hogy a Jupiter és a Sirius fénye mutatja az utunkat? Kihúzzuk magunkat, amikor azt halljuk, hogy „gyógyítás és tudás népe”?
Igen? Hát akkor a macska hugyozzon le bennünket minden olyan esetben, amikor nyakig merülünk a félelmek mocsarában, és még lubickolunk is! Mert ha elfogadjuk, ha magunkénak érezzük a fent emlegetett missziót, akkor mindannyiszor, amikor egy Turul-gyermek félni kezd, szembe köpi saját teremtő elvét, saját lényegét. Minden alkalommal, amikor rettegünk vagy aggódunk, eláruljuk küldetésünket. Nem pusztán semmitteszünk, hanem aktívan eláruljuk mindazt, amiért a Földre jöttünk.
Magyarnak születtem. Az a dolgom, hogy önMAGam nemesítsem. Égessem a salakot tapasztalataim kemencéjében, fejlődjek. Nem dolgom a szélbe pofázni fejlődésről és szeretetről, aztán haveri körben megbeszélni a háborúkat és gazdasági válságot. Kötelességem gondolataim, elmém és egyre fényesedő tudatom erejével a fejlődést, a szeretetet előmozdítani. Kötelességem arra figyelni, ami VAN, és arra koncentrálni, ami a láthatatlan világok, és a SZER-etet erejével lehetségessé válhat általam. És még egy csomó más dolgom is van.
Azonban az az egy egész biztosan nem dolgom, hogy miután lehetőségem adatott megízlelni a Tudás egy morzsáját; megláthatni a Tudás egy apró magocskáját, hátat fordítsak mindennek, és cselekedetimben homlokegyenest ellenkező irányban járjak el.
Magyarnak születtem. És ha ennyi idő, ennyi tapasztalat, ennyi szájbarágás nem volt elég, hogy egy ilyen egyszerű tételt megértsek végre; ha nem kezdem el észrevenni (és olvasni) az időjárás, a csillagok, a természeti jelenségek jeleit, ha nem kezdek el méltó módon emberként élni, akkor csak üdvözölhetem a világégést, árvizeket, természeti katasztrófákat, amelyek radikális formában elintézik helyettem, amihez én bénult és ernyedt voltam. És megteremtik a helyet és lehetőséget, hogy visszaszülethessek újra, osztályt ismételni.
Ha már képtelen vagyok érteni a szép szóból.
A Föld nevű bolygón a változások viharai dúlnak, éppen MOST. Itt a lehetőség a szintemelkedésre. Minden okkal történik, a Rend uralkodik bennünk és körülöttünk, és a létezés erői a spirális fejlődés útján segítenek bennünket előre-felfelé.
Vagy ugrunk és repülünk, vagy löknek és zuhanunk. De a Tarot Tornyában nem maradhatunk, mert saját tervünk, Sorsunk, végzetünk, kötelességünk, küldetésünk útján elérkezett az ideje a továbblépésnek.
Vajon megértjük, hogy ezek az utolsó utáni pillanatok, amikor még megtanulhatjuk, és átültethetjük a gyakorlatba, hogy a SZER-ELEM (szer-etet) hatalmasabb az Univerzumban minden erőnél, így a FÉL-ELEMnél is? Hajlandóak vagyunk átérezni (ha már megérteni nem lehet) a Mindenség legegyszerűbb leckéjét: hogy ahol Szeretet van és Világosság, ott sosem lehet félelem, háború és sötét?
Mikor vesszük észre, hogy eljött a számadás ideje? Most van ideje annak, hogy megmutassuk, mit tudunk. Mert a Kerecsen mutatja az utat a változás felé. A Turul még ezekben az időkben is (sőt, talán most igazán) vezeti azokat, akik lélekben Hozzá tartoznak. Azoknak, akiknek agya, gerince és szíve nem lágyult még el teljesen.
Ott a pálca a kezekben, ott az áldás az úton. Mi a bánatos istennyila kell még?
