Oldal kiválasztása

DarkFem Műhely aktuális negyedév részletei

Ezen az oldalon a mindig aktuális negyedév részletes programleírása található.

Első merülés: A Nagy Kép, Nov. 20. 19.00

Első alkalommal felvázolom a nagy képet. Mesélek a Sötétség Útjáról, valamint arról is, miért érdemes erre járni. Szót ejtünk arról is, hogyan vezet a Sötétség a Fényhez. Persze mindezt főleg Lilith árnyán átszűrve.

Sok félreértés kering a Sötétséggel, hát még a „sötét” feminin energiával kapcsolatban. Megbeszéljük, miért nem soroljuk ide az érdekalapú manipulációt és mit értünk „árnyék” és „sötét” alatt ebben az inerciarendszerben.

Áttekintjük a Lilith-hez kapcsolódó hagyományokból a ránk vonatkozókat, ideértve a tudatos hazugságokat, az egyházi nézőpontokat is, és azt is, hogyan hat mindez a mai, modern életünkre.

A mélység vizsgálata közben óhatatlan, hogy szó kerüljön a „mérték” fogalmáról ugyanúgy, ahogy az „egyensúly” velejéről.

Érintőlegesen természetesen pályára kerülnek szexualitás és párkapcsolati (és egyéb emberközi) működések is. 

Annak is érdemes csatlakozni, aki részt vett valamelyik korábbi Lilith-napon, hiszen ahogy az idő telik, mind új és új nézőpontok és gyöngyszemek épülnek be az anyagba.

 

Második merülés: Luca-napi Árnyékvirágoztató, Dec. 13. 19.00

Ezúttal sok szó esik a gyakorlati mágiáról, és közelebbről megvizsgáljuk, mi köze Lilith-nek Lucához, miért fontos az emberlény életében a 13-as szám, és miért démonizálták, mi az oka annak, hogy a boszorkánysággal együtt ment a süllyesztőbe.

Apropo, boszorkányság: természetesen nem maradhat ki a „péntek” vizsgálata sem, és hogy miért bír különös jelentőséggel nekünk nőknek, amikor Luca napja éppen péntekre esik.

Hozok népi hagyományokat, amik az ősi időkben gyökereznek és ezek praktikus átültetési lehetőségeit a modern valóságba.

A közösen végzett gyakorlat pedig az a teremtő vizualizáció lesz, amit gépiesen végzünk évről évre ebben az időben, csak épp a valódi értelmét nem mesélte el soha senki. Mi most úgy végezzük, hogy teljes lényünk érteni-érezni fogja a mágia valódiságát és lényegét, és – mondanom sem kell – az érzelmi és gondolati energiáink összekapcsolódása erősíti a teremtő folyamatot, ezért előzőleg azt is megbeszéljük, mire érdemes nagyon figyelni, hogy elkerüljük a manifesztációs buktatókat.

Az alkalom eszközszükséglete egy cserép föld, és egy marék (előzőleg beáztatott) vegyszer- és kezelésmentes búzamag. 

 

Harmadik merülés: Az „ÉN” és az Árnyék, Jan. 15. 19.00

A Harmadik Merülés az „ÉN” és az Árnyék kapcsolatáról és gyakori elakadásairól szól.

Terítéken lesz önazonosság, önkifejezés, önmegvalósítás. És persze azok is, amik ezeket gáncsolják.

Az önismeret az árnyékmunkában kicsit máshogy működik, mint az „isteni fehér Fény” birodalmában.

Tanulunk elfogadásról, ítéletmentességről a gyakorlatban és a kettős mérce kártékonyságáról (amikor magunkat máshogy mérjük, mint külvilágunk szereplőit.

Ezen a területen van talán a legtöbb félreértés, kezdve az „egó” kártékonyságával, és ideértve az önzés társadalmi definícióját, valamint az egyén elfogadhatósági kritériumait.

Ismét szükséges elővennünk a zsidó-keresztyén kultúrkörnyezet évezredes hatásait az önismeretre és önazonosságra (vagyis inkább ezek társadalmilag kanonizált hiányára), és azt is, hogyan lehet ezeket az automatizmusokat átalakítani, majd – második lépésben – véglegesen átírni. Ezzel – kivételesen – nem csupán a saját portánkon söprünk és magunkért dolgozunk, hanem megkönnyítjük az utánunk következő generációk sorsát. Akkor is, ha magunk épp biológiailag nem váltunk édesanyává.

Fontos tabu az is, hogy az újkori „ezotéria” hogyan termeli ki a nárcisztikus nőtípust, hogy a férfiakhoz való kapcsolódásban ez hogyan hat, és mit tehetünk, hogy elkerüljük az önismereti lovak túlsó oldalára való folytatólagos átzuhanásokat.