A Szaturnusz és a Neptunusz hosszasan alkot egymással teremtő fényszög-kapcsolatot. Ennek az égi helyzetnek az egyik legpöpecebb megélési lehetősége, hogy lelki-érzelmi mélységeink tapasztalatai által lépkedünk előre. Az érzelmi élmények megúszása helyett megtesszük azokat a lépéseket, amelyek az élményszerzést segítik. Ha még nem tettük meg, hát most felkelünk a kockás pléd alól, és elkezdünk élni. Megvetjük a lábunkat minden apró fejlődési stációnál, és onnan elszántan, kitartóan haladunk előre.
Lelkünk megismerése által tanulunk, és – ha szeretnénk – önmagunk megismerése által teremtünk akár anyagi biztonságot jelen létezésünkben. (A Teremtő humorát dicséri, hogy még ezt is megteszi nekünk: akiket legjobban a pénz ígérete/lehetősége motivál ülepmozdításra, azoknak odateszi az ösvényre ezt is, csak történjen már valami.)
Kép: instagy.com (Christine Mitzuk)
Kevéssé hosszú, ám annál intenzívebb hatást jelent a Nyilas jelében járó Marsnak a Szűz jelében lezajló Nap-Merkúr együttállással alkotott konkretizáló (szintén anyagba hívó) kapcsolata. Semmi baj, ha ezt a rébuszt nem érti valaki: egyrészt ösztönösen is lehet hibátlanul működtetni a segítő energiákat, másrészt alant említek egy szuper felhasználási lehetőséget erre a stelliumra.
Ahogy sok helyen olvashatjátok, jelen időszak meghatározó motívuma az aratás. Tetteink, gondolataink gyümölcseit szüreteljük – mostanában sokszor gyorsreagálású nyakbakapás formájában. Az egyre gyakoribbá váló azonnali visszajelzéseket „instant karma” néven emlegetik újabban, ez tetszik nekem. Szóval ilyesmiből kapunk sokat és gyorsan.
A Mars a Kígyótartó csillagai alól ad nekünk plusz erőt és lendületet ahhoz, hogy belekezdjünk akármibe. Ez az „akármi” lehet a mostani néhány napban a rendező, tisztázó beszélgetés. Akár szóban, akár írásban működünk jobban, az Univerzum segít a szabatos önkifejezésben. Kommunikációnk célratörő, világos (lehet, ha akarjuk, és igen, így van ez akkor is, ha a Merkúr hátráló mozgást végez, mert ez nem feltétlenül jelent blokkokat és zavart, hanem például jelenthet visszatérő témákat és újra előkerülő rendezési-kifésülési lehetőségeket, ami szerintem máris sokkal kedvesebb olvasat).
Alap, hogy odafigyelünk társaink lelkére, és nem csattogunk át saras-szöges mászóbakanccsal sem egymás szívén, sem egymás álmain – de ezt már úgyis zsigerből tudja mindenki. A szelíd tapintat kiváló eszköz (de nem feltétlenül cél), amivel közeledhetünk egymáshoz a megértés szándékával. Minden beszélgetésben alap, hogy először odafigyelek a többiekre, megértem, amit mondanak (és itt hasznos lehet abból a feltételezésből indulni, hogy a beszélgetőpartner nem velejéig romlott ork, aki épp az emberek világának elpusztításán ügyködik), aztán engedem át magamon mindezt, és aztán küldöm ki a reakciómat, akár válasz, akár visszakérdezés (akár érintés) formájában.
Biztosan ismeritek azt a feltételezést, hogy a téridő világában a tér és az idő is illúzió. Ez szerintem is így van. De ha már elfogadtuk a játékszabályokat (lásd még: R. Bach: Illúziók), akkor illik az egymásutániságnak időt engedni, illik megvárni ezeket a lépéseket, és elég goromba dolog (meg hülyeség is szerintem) pont egy beszélgetésben egyszerre történni és a másikat meg sem várva azonnal harsogni akarni. Engem pl. magánemberként is és szakmai helyzetekben is a szitu elhagyására késztet, amikor látom a másikon, hogy meg sem kísérel figyelni rám, vagy a mondókámra, hanem már fogalmazza a válaszát, vagy (ami talán rosszabb) arra vár, hogy megdobálhasson konzerv-válaszai egyikével.
Arra biztatlak Benneteket, hogy tiszteljétek annyira saját időtöket (és társaitok idejét), hogy csak akkor bocsátkoztok beszélgetésbe, amikor van kedvetek, erőtök, lehetőségetek és időtök valóban ott lenni.
Nem lövöm le a csattanót. Próbáljátok ki és ámuljatok a pillanat csodáján. Haladók eldönthetik, hogy kizárólag így hajlandók kommunikálni mindenkivel, az ellenőrt is ideértve. Aztán elámulhatnak, hogyan és milyen irányba változik csupán ettől az apróságtól (muhaha!) az életük.
Hiszen ha most nem, akkor mikor?
Pálcák a kézben, áldás az úton.
