Fogadjátok szeretettel a szokásos szilveszteri bejegyzést. Mert jó olykor feleleveníteni a folytonérvényű dolgokat…
Kép: jbott.com
A naptári év fordulója számviteli, statisztikai és klubtagsági szempontok miatt fontos. Spirituális tekintetben azonban a december 31-éről január 1-jére virradó éjjel semmivel sem különlegesebb, mint az év bármely más éjszakája.
Persze vannak az esztendő körén új kezdetekről mesélő napok, vagy egyéb dátumok, melyek más okból jelentősek, és amelyeket megőrzött a hermetikus, vagy a néphagyomány. Ám velük ellentétben szegény Szilveszter éjjelre csak ráaggatták az évváltozás babérkoszorúját, minden napéjegyenlőség, napfordulat, vagy jellegzetes Föld-Hold-helyzet hiányában. Még a vándorpillangók vonulása sem emeli ki ezt az éjszakát a többi közül, pedig kevés súlytalanabb dolgot tudok elképzelni, mint egy osztag vándorpillangót.
Sokan mesélitek, hogy nem éreztek semmi, de semmi különlegeset Szilveszter éjjelén. Sem azt, hogy búcsúzna valami ódon, sem azt, hogy érkezne valami új. Sőt, sokatokban inkább ellenérzés ébred a kötelező programokkal szemben. Ha így van: semmi vész. Ünnepelni akkor kell, amikor (a) ideje van, (b) az embernek kedve van hozzá, vagy (c) mindkettő.
A kötelező körökkel kapcsolatos ellenérzést az szüli, hogy mélyen belül mind érezzük: ezen a dátumon az ég világon semmi nem múlik. Közben pedig van egy erőteljes külső nyomás, hogy most pedig aztán világraszóló ünneplést kell foganatosítani.
Mondazonáltal ha hivatalosak vagyunk emberek közé, ne játsszuk a flegma különcöt, mert semmi értelme. Ha kedvünk van, menjünk táncolni, együtt énekelni. Ha úgy érezzük, használjuk ki az alkalmat, hogy kedves ismerősökkel legyünk. Koccintsunk a régi (?) barátokkal a régi (?) szép időkre. Vagy amire akarunk. Ünnepeljük meg a múló időt. De mindez legyen laza, vidám, ne görcsöljék össze a naptári újév soha be nem teljesülő fogadalmai. Tudjátok… magunkat is megtisztelhetjük ám azzal, hogy olyasmit ígérünk nekünk, amit be is tartunk.
A lencsefőzelékhez jó étvágyat, majd amikor ideje érkezik, megbeszéljük, mit kell vele csinálni ahhoz, hogy meghozza a várt eredményt. A szertartásos lencsemágia hagyományosan a négy napfordulati ponthoz kötődik, az eredeti bőségvarázslatban szerepet kap a szertartásosság, az ételkészítés, a felmerülő gondolatok, az ételmeditáció, és még sorolhatnám. A bőségvarázslatot helyettesíteni kívánó profán, ám divatos újévi lencsefőzelék sóval, rántással és főtt-füstölt csülökkel… hát… hagyjuk inkább. Nem biztos, hogy úgy működik, ahogy várnánk.
A szokásos összegzésnek és új kezdeteknek ennek ellenére szerepe van mostanság. Nem azért, mert dec. 31. kötelez, hanem mert az égi makramé úgy fonódott. Az összegzésből (akár minőségi lezárásokból) születik a magasabb szintű harmónia. Ezekkel az alapokkal aztán neki lehet látni az érdemi változtatásoknak, melyekkel tovább haladunk előre-felfelé.
Az időközönkénti összegzés és a cél finomhangolása azért hasznos, mert az utazáshoz mindig jó tudni, hol tartunk éppen, és hosszabb távon merre van az előre.
A leltárnál kitérhetünk a következőkre:
Melyik álmunkat sikerült megvalósítanunk, és van-e olyan vágyunk, amelyet cserbenhagyásos nemtörődéssel halálra felejtettünk?
Van-e valaki, akivel elintézetlen ügyeink vannak?
Befejeztünk-e minden félbemaradt beszélgetést, visszahívtunk-e mindenkit, akinek (talán könnyelműen) ígértük?
Megadtuk-e önmagunknak a minket illető odafigyelést, időt, kényeztetést?
Adtunk-e eleget magunkból társainknak?
Beszélgetéseink érintettek-e lényegi kérdéseket? (Valóban? A Barca-meccs és a szokatlanul meleg december teljesen lényegtelen.)
Főzzünk egy illatos, dédelgető teát, gyújtsunk gyertyát, indítsunk kelta zenét és szenteljünk időt saját életünknek, terveinknek, álmainknak. Szenteljük időt és figyelmet a visszatekintésre, összegzésre.
Aztán menjünk futni, pattanjunk kerékpárra, vagy nyargaljunk egyet a réten a kutyával.
És kezdjük újra.
Tea, halk zene, gyertya, hangulatfény.
Ezúttal azonban arccal a jövő felé.
Az elmúlt időszak tapasztalataira és felismeréseire építsük fel az elkövetkező évet. Vonjuk le a tanulságokat. Ne önostorozzunk (a flagellánsok bazira kitángálták magukat a divatból), nincs miért. Csak tanulságokat szűrjünk. És nézzük meg, mit csinálhatnánk jobban a következő időszakban.
Van még teljesítetlen álmunk? Maradtak még hívogató vágyaink? Tudunk merészet kívánni? Igen? Jó!
Vessünk egy pillantást a nagy egészre. A teljes képre, ahogyan valóra vált álmaink között élnénk az életet.
Vegyük végig, milyen emberré kellene válnunk ahhoz, hogy elérjük céljainkat. Nézzük meg, minek kell ahhoz történnie, hogy minden sikerüljön.
Az, hogy egyszerre látjuk az egész évet, vagy kisebb szakaszokra bontva emésztjük könnyebben, végül is mindegy.
A lényeg, hogy levonjuk a tanulságot, vegyünk egy mély lélegzetet, és új erővel, friss, oxigéndús vérrel fussunk neki a következő versenynapnak.
Így kezdődik a tudatosság. Mindig egyetlen, tudatos lépéssel.
Nem azért, mert Szilveszter napja van.
Azért, mert most jó rá az idő.
Izgalmas, életteli, pezsgő új naptári évet kívánok Nektek!
Boldogságot nem kívánok. Azt alkossátok meg önállóan.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
