Kép: eleccionyuncion.blogspot.com
A cselekvő ÉN-t megtestesítő Nap az Istenek útján jár, néhány lehelettel égi pályájának legmagasabb pontja előtt. Mielőtt azonban teljes dicsőségében ragyoghatna, még érinti Nimród váll-csillagának Meridiánját.
Magyar nyelven ez annyit tesz, hogy az évkörön ahhoz a ponthoz érkeztünk, ahol igen markánsan (ha nem a legmarkánsabban) jelenik meg erre az életre rendelt feladataink felvállalása, avagy fel nem vállalása.
Hiszen mindannyian azzal a küldetéssel érkeztünk, hogy a Szeretet Fényének dolgában járunk, hogy Isten Fényét ragyogtatjuk életünkben, ennek a csodának a segítségével oldjuk karmikus kötelékeinket, adósságainkat, hátráltató miegymásainkat.
És a világban minden rendben is van, hiszen minden Isten-gyermek szemmel láthatóan ezt az utat járja.
Vagy Ti nem így érzitek?
Szeretek azzal hízelegni magamnak, hogy nem az átlagos utca vándorának írok. Meglehet mégis, hogy közöttetek is vannak, akik még nem teljesítették (maradéktalanul) vállalásaikat?
Lehet, hogy ez a tapasztalás még az én tarsolyomban sem ül kipipálva?
Ezen a napon arra kérem magunkat, hogy vessünk számot, ahogy a téli napforduló előtt tettük. És ha rájövünk valamire, álljunk egyenesen, és büszkén induljunk el a felvállalt úton; emelt fővel vállaljuk fel saját magunk által kirajzolt utunkat.
Ki szélmalmot rajzolt a forgatókönyvbe, ki érzelmeket, ki párducokat, ki pillangót. De mindannyian érezzük, merre lenne az előre.
Pálcák a kézben, áldás az úton.
